Civil a pályán: a Tisza Párt nevű politikai startup a demokrácia megtestesülése?

Hogy a startupból, jelen esetben egy politikai startupból nem válik-e valódi értéket, terméket, mondanivalót közvetítő egységgé, azt nehéz előre megjósolni.

A hét eleje óta borítékolható volt, hogy ez lesz a nemzeti ünnepre belengetett nagy bejelentése.

A Jobbik nemrég kirúgott elnöke augusztus 20-án jelentette be, hogy megalakította „A Nép Pártján Mozgalom” nevű formációt és egyúttal arra buzdított mindenkit, hogy csatlakozzon hozzájuk.
– írta Jakab.

Jakab arról beszélt, hogy Magyarországnak újra egy Szent Istvánra lenne szüksége, aki a torzsalkodó törzsekből egy erős és egységes nemzetet tud építeni. Azt mondta, egy olyan vezető kell, aki képes olyan államot építeni, „amelyik érted van és nem ellened”.
– fogalmazott a Jobbik volt elnöke, aki mozgalmának elsődleges céljának azt tűzte ki, hogy „eltakarítsa a Fideszt és az Orbán-rendszert”.
A Jobbikból viharos körülmények között távozó politikus már közösségi oldalán ismertette, készül valamire. Minden létező módszerrel építik „A Nép Pártján” Facebook-oldalt, amely egyelőre nem szól másról, mint Jakab tömjénezéséről. A Jobbik korábbi elnökének feltett szándéka, hogy leszalámizza korábbi pártját, már csak az a kérdés, meddig jut. BŐVEBBEN.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd/MTI