Újbudai kifizetőhely? Közteres lett az egykori DK-s árnyékbelügyminiszterből
Özönlenek Újbudára a bukott baloldali politikusok.
A politológus szerint tökéletesen kifulladt az összefogás-modell.
Egyetlen ellenzéki párt sem foglalkozik az összefogással, az teljesen kifulladt április óta – idézett az RTL.hu Csizmadia Ervin írásából, amelyet a HVG-n tett közzé. A politológus hozzáteszi:
„Egyáltalán nem biztos, hogy a radikalizmus vagy a kivonulás mentén kell keresnünk az ellenzéki politikák mostani lényegét.”
Szerinte az ellenzék következő korszakát a DK és a Momentum versengése fogja meghatározni. Kifejtette: a választások óta kétféle hozzáállás látható az ellenzékben: egy jelencentrikus, kritikára épülő, és egy jövőcentrikus, ami „olykor meghökkentő elemeket tartalmaz”.
Az első kategóriába a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd sorolható. Ezek a pártok főleg szakpolitikai kérdések mentén foglalják össze a programjaikat, nagyon kevés energiát mozgósítanak a jövőalapozó gondolkodásra. Éppen ezért Csizmadia szerint
„aki győztes ellenzéki stratégiát szeretne, azt ezeknél a pártoknál nemigen találhatja meg.”
A másik, jövőközpontú irányt képviseli a Momentum és a Demokratikus Koalíció. A DK-nál jön elő leginkább a vezető, azaz Gyurcsány Ferenc személyisége. Szerinte a DK az az ellenzéki párt, ami rájött, hogy rövid távon nem tud hatalomra kerülni, így inkább hosszabb távra készülődik.
A Momentum pedig az a párt, ami leginkább hangsúlyozza a szellemi megújulás szükségességét, és elismeri, hogy a jelenben, az adott feltételek mellett az ellenzéknek semmi esélye választást nyerni. A párt így a jövő előkészítőjeként igyekszik definiálni magát.
Csizmadia arra a következtetésre jut: Ideológiailag e két pártnál találkozhatunk a célok tudatos végiggondolásával. Ennek következtében ha bekövetkezik az ellenzéki koncentráció, annak a vezetője is közülük kerülhet ki. „Valójában egy kétpárti ellenzéki verseny körvonalazódik, miután e versenyből (nagyon úgy tűnik) kiszállt a Jobbik” – véli a politológus.
Fotó: Facebook