Mint ismert, Ujhelyi István mégsem indul az MSZP társelnöki pozíciójáért, az okokról pedig a Heti Naplónak nyilatkozott. Az EP-képviselő úgy fogalmazott:
én túl nagy falakba ütköztem a saját pártomban ahhoz, hogy radikális javaslataimat át tudjam vinni”.
Arra a felvetésre, hogy lehet-e az embernek egy kicsit déja vu-érzése Botka László és Ujhelyi sorsát tekintve, az MSZP európai parlamenti képviselője úgy válaszolt: lehet. „Nyilván valószínűleg ugyanabba a folyóban léptünk be, csak ketten, külön-külön időben. Az a különbség, hogy én nem lépek ki az MSZP-ből” – fogalmazott.
Az MSZP választmányának írt levelében az áll: „politikai közösségünk jelentős személyiségei viszont befeszültek, többszöri konzultációk és egyeztetések után is egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a Párt vezetését.” Majd azt is hozzáteszi Ujhelyi, hogy Molnár Zsolt elképzelésének utat enged, aki Nemény Andrásban látja az MSZP jövőjét.
A Heti Napló adását megtekintheti itt:
Nyitókép: Ficsor Márton