Levezették az utolsó felszálló utast egy Ryanair-járatról, mert nem volt több hely

2022. június 29. 13:38

A személyzet előtte megkérdezte az utasoktól, hogy van-e kedve valakinek önként leszállni, nem jelentkezett senki, ezt követően 250 eurót ajánlottak fel annak, aki leszáll.

2022. június 29. 13:38
null

Érdekes esetről számolt be az Utazómajom a tegnapi Budapestről Mallorcára induló Ryanair járat kapcsán. Eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben van, azonban amikor az utolsó utas is felszállt a gépre, észrevették, hogy valakinek nincs ülőhelye. Pontosabban volt, de oda, ahol már ültek. A portál szerint volt már ilyenre példa a történelemben, de ilyen eteben ez ki szokott derülni már a check-in pultnál, vagy legkésőbb a beszálláskor.

250 euróért kellett volna szállnia valakinek

A Ryanair személyzete úgy próbálta orvosolni a helyzetet, hogy

megkérdezte az utasoktól, hogy van-e kedve valakinek önként leszállni.

Nem jelentkezett senki, majd addig tanakodtak, hogy egy újabb megoldással rukkoltak elő:

250 eurót ajánlottak fel annak, aki leszáll a gépről és vállalja, hogy átszállással, másnapi érkezéssel jut el Mallorcára.

(Egyébként alapból 400 euró járt volna, mert 1500 km feletti a táv) 

Egy egyedül utazó férfi lett végül a vesztes

A komoly összeg ellenére sem jelentkezett senki az utasok közül. Közben egyre feszültebb lett a helyzet, mert már másfél órája ültek a gépben és mindenki félt, hogy esetleg őt választják ki. Már éppen annyi ideje tartott a tanakodás, mint a teljes út lett volna, amikor is megjelent az a bizonyos villanykörte az egyik légiutaskísérő feje felett, és felhívták a felettesüket. Tőle egyből megtudták a receptet: véletlenszerűen válasszanak ki valakit és azonnal szállítsák le a gépről, hogy ne legyen további késés.

Az ötlet az lett volna egyébként, azt válasszák, aki utoljára csekkolt be a gépre.

De mivel jellemzően gyerekes családok voltak, így nehéz lett volna megmagyarázni a csöppségeknek, hogy apuka vagy anyuka miért nem megy nyaralni. Amikor pattanásig feszült hangulat, bemondták az egyik egyedül utazó férfinevét és levezették a gépről. Olvasónk elmondása szerint nagyon elkeserítő és egyben megnyugtató volt végignézni az esetet.

Összegezve bármikor megtörténhet, hogy megtagadja a légitársaság a beszállást. Ilyenkor a kártérítésen túl el kell juttatnia az utast valamilyen módon az adott célállomásra. Ennek egy szerencsésebb verziója, amikor normál légitársaságok esetében nincs már hely a turista osztályon és áttesznek business osztályra – olvasható a portálon. 

Nyitókép: Manuel Romano / NurPhoto / AFP

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hesperia
2022. június 30. 13:49
De. Méltánytalan. 1. A jegy is belekerül ennyibe, ebből a sztoriból kiderült, hogy az átszállásos verzióban a második jegy volt 200 euro. 2. Nem mindegy, hogy hány órát, napot tölt valaki egy utazással: azért repül az ember (ha repül), mert nincs ideje napokig úton lenni. Az idejével élnek vissza, ezt is meg kell fizetniük. 3. Egyáltalán nincs joguk ahhoz, hogy az ügyfelüket, aki nekik fizetett és minden szabályt betartott, váratlanul egy ilyen helyzet elé állítsák. Nekem ebből a harmadik a legfontosabb és azt tartom a legaggasztóbbnak, hogy ezek a cégek (hasonlóak még a nagy kommunikációs cégek, az energiaszolgáltatók, sokszor a bankok is) ennyire nem értik, hogy emberi lényekkel van dolguk, akik iránt egy minimális tisztelettel mindenképpen tartoznak, egyszerűen azért, mert emberi lények, akárcsak a nagy cég vezérigazgatója.
kergeller
2022. június 30. 09:20
es nyilvan veszteseges a ceg meg a tulfoglalt jarataiakkal is
Lajoss
2022. június 30. 08:18
A Wizzair százakat hagy összevissza a világban..
Carcess
2022. június 30. 06:45
hajrá libsevikek ezt a gyökér céget nyaljátok fényesre csak mert vesszenazorbán remélem az egyedül utazó férfi ellenzéki szavazó és naponta orbánozik sajna valószínűleg egy rendes ember lehetett mert a gyökerek meg szokták úszni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!