Mérsékelni kell a kiadásokat
A Nézőpont Intézet elemzője a változtatás szükségességének harmadik indokaként azt nevezte meg, hogy a globális energiaválság begyűrűzött Magyarországra is, a krízis költségeinek kigazdálkodásához pedig
az államnak a saját működési kiadásait is mérsékelnie kell.
Az aktuális módosítási javaslat alapján tehát nemcsak az ellenzék, de a kormánypártok is kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, ami alátámasztja a kormány azon szándékát, hogy valóban állami takarékoskodásról van szó – hangsúlyozta Talabér Krisztián.
A felszabaduló források bekerülnek az újonnan létrehozott rezsivédelmi alapba, amely Magyarország energiabiztonságát hivatott fenntartani. Ez ráadásul pozitív üzenet a piac számára is, hiszen az üzleti életre mindig serkentő hatással van, ha kiszámítható és stabil annak az országnak a költségvetése, amelybe befektetnek – magyarázta. Ettől függetlenül – folytatta az elemző –