Mint arról már korábban beszámoltunk, súlyos aránytalanságok tapasztalhatók a jelenlegi frakciófinanszírozási rendszerben: bár az előző ciklushoz képest kevesebb baloldali képviselő jutott be az Országgyűlésbe, mégis milliárdokkal több állami támogatást kaphatnak. A baloldal azzal, hogy bár egy listán jutott be az Országgyűlésbe, de osztódása révén hat frakciót alakít, ebben a ciklusban 3 milliárd forinttal kapna több frakciótámogatást, mint az előző ciklusban. Mindezt úgy, hogy egyébként veszítettek nyolcszázezer szavazót, így pedig nyolccal kevesebb képviselővel vannak jelen a törvényhozásban.
A frakciófinanszírozási szabályok meghatározása azért is fontos, mert a magyar politikai élet legjelentősebb pénzei frakciótámogatásként kerülnek a rendszerbe. Ismert, hogy a pártok és a frakciók külön-külön költségvetési támogatást kapnak az elért választási eredményeik alapján. A pártok évente körülbelül 2,5 milliárd forint költségvetési támogatásra tesznek szert, ez egy ciklusra körülbelül 10 milliárd forintos összeget tesz ki. Ehhez képest egy parlamenti ciklus alatt a frakciók között körülbelül 30 milliárd forintot osztanak ki.
Jól mutatja a jelenlegi szabályozás aránytalanságát, hogy míg az előző ciklusban a Fidesz-KDNP frakció havi szinten 2,2 millió forint támogatást kapott egy képviselőre vetítve, addig egy baloldali képviselőért 3,1 millió forint támogatás járt. A jelenlegi szabályok miatt ez a már eddig is meglévő aránytalanság csak tovább nőne ebben a ciklusban, ugyanis a frakciókra osztódás miatt egy baloldali képviselő havi szinten – csak a frakciópénzekkel számolva – 4,5 millió forintba kerülne az adófizetőknek, míg egy kormánypárti képviselő 2,6 millióba. Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem nyúlnak hozzá a rendszerhez, akkor ebben a ciklusban 6 milliárd forinttal többe kerülnének a frakciók, mint az előző négy évben – fejtette ki a politikus.
3 milliárdot bukhat a baloldal, 2 milliárdot a Fidesz-KDNP
A Kocsis által most beharangozott, következő héten az Országgyűlés elé kerülő javaslat részletei még kidolgozás alatt vannak, a következménye viszont az lesz, hogy ebben a ciklusban összesen 5 milliárd forinttal kevesebb költségvetési támogatást fognak kapni a frakciók. A baloldali frakciók nagyságrendileg 3 milliárd forintot, a Fidesz és a KDNP pedig 2 milliárd forintot buknak a módosítás miatt.