Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Egy térfigyelő kamera rögzítette az esetet a hatodik kerületben.

Ahogy arról beszámoltunk, leomlott egy ház tetőszerkezete a VI. kerületben. A mentők négy sérültet láttak el a VI. kerületi házomlás helyszínén,
Az InfoRádió tudósítása szerint a hölgy egy színház táncművésze, aki a baleset pillanatában éppen munkahelyére igyekezett próbára. Sok autó megrongálódott, öt jármű teljesen összelapult. Épp a tetőteret építették a házban, amikor beomlott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a történteket. A Népszava nyomán a 24.hu egy térfigyelő kamera által rögzített képsort is közzé tett az esetről, a videó ide kattintva tekinthető meg.
