Terézvárosi házomlás: egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba

2022. június 27. 12:21

A lezuhanó falrész teljesen betemetett, összeroncsolt négy autót, a járművek alig látszanak ki a törmelék alól – számolt be az M1 tudósítója.

2022. június 27. 12:21
null

Újabb, pontosított információk derültek ki a belvárosi katasztrófáról. A mentők egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba, miután hétfő délelőtt leomlott a VI. kerületi Jókai utcában lévő egyik ház negyedik emeleti falrésze – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában. Az M1 helyszíni tudósítója azt mondta, hogy egy 50 méteres falrész omlott rá az ott parkoló autókra és az utcán lévő emberekre. Hozzátette, hogy a falrész magával sodort néhány díszítőelemet is a ház homlokzatáról. A lezuhanó falrész teljesen betemetett, összeroncsolt négy autót, a járművek alig látszanak ki a törmelék alól – számolt be a tudósító. A M1 információi szerint az egyébként

üresen álló épületben felújítási munkák zajlottak.

Az MTI helyszíni tudósítója arról számolt be: az omlás erejét érzékelteti, hogy némelyik megrongált autót szinte csak sejteni lehet a törmelék alatt, ugyanis alig látszanak ki a kövek alól. Van több olyan gépkocsi, amelyet szó szerint kilapított az omlás. A járókelők a helyszínen azt mondták, hogy hatalmas robajjal omlott le a fal. Amikor kifutottak a környező üzletekből, szinte nem látszódott semmi a nagy portól, ami hosszú percekig „ködbe” borította az utcát. 

Az érintett útszakaszt a hatóságok teljes szélességében lezárták, jelenleg munkagépek várakoznak arra, hogy a helyszíni vizsgálatok befejezése után megkezdjék a romeltakarítást.

(MTI)

(Fotó: Tűzoltók a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél dolgoznak, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.MTI/Mihádák Zoltán)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2022. június 27. 13:51
Munkában a komcsi önkormányzat.
Zeno13
2022. június 27. 13:48
Statikust biztos megkérdezték előtte,mielőtt hozzáláttak
Szorgos Lajhár
2022. június 27. 13:37
A gyilkos neve: Karácsony Gergely.
Zeno13
2022. június 27. 13:37
Láttam róla videót. A térfigyelő felvette. Egy srác aki épp arra járt innentől 2szer ünnepli a születésnapját
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!