„Egyre több nő tölt be vezető politikai szerepet Európában, legutóbb Franciaországnak lett női miniszterelnöke. Svédországban tavaly választottak először női miniszterelnököt, az Európai Parlament elnöke és az Európai Bizottság vezetője szintén nő. Beszélhetünk egyfajta javuló tendenciáról a politikai szerepvállalás és a női egyenjogúság esetében?
Az biztos, hogy egyre több nő válik láthatóvá a politikában és a nők jelenléte már nemzetközi és nemzeti norma is. Már nem a kvótáért harcolnak, hanem a fele-fele reprezentációért. Ugyanakkor azzal érvelnek a szakértők, hogy a hatalom a nemzeti politika szintjéről a nemzetközi vállalatok kezébe kerül, tehát követve a hagyományos fejlődést, minél nagyobb a hatalom és a presztízs, annál kevesebb benne a nő, illetve minél inkább eltűnik a hatalom és a pénz egy szakmából, annál inkább elnőiesedik. Nem véletlen, hogy a nemzetközi cégek igazgatótanácsában csak elvétve lehet találni nőt, és most fontos cél, hogy ez megváltozzon.
De az EU országvezetőinek nagy többsége szintén továbbra is férfi.
A politika nagy presztízsű és nagy hatalommal járó szakma, tehát a különböző hálózatok és intézmények, amelyek az oda vezető utat ellenőrzik - a pártok, a pártot támogató üzletemberek és a választók - meggondolják, hogy ki az, aki az érdekeiket jól tudja képviselni. Hogy valaki sikeres kampányt folytasson, nagyon sok és sokféle erőforrásra van szükség, és ha még meg is vannak a képességek, a nőknek ez kevésbé áll rendelkezésre. A politika a közélet tudománya, és a közélet arra épül és a körül folyik a harc, ki számít a köz részének, és ennek megfelelően milyen erőforrásokhoz jut. A 19. századtól kezdve a nők nem voltak a köz, a politika részei, hanem a magánélet területére voltak szorítva, ahol a család jólétéért voltak felelősek. Hosszú évszázadok óta tart a küzdelem, hogy a nők egyenlő esélyekkel rendelkezzenek a férfiakkal a közéletben.
A hazai politika manapság milyen képet fest a nőkről, s különösen a vezető tisztséget betöltő nőkről?
A hazai politikában a nők ki vannak téve annak, hogy a külsejükkel és családi életükkel szemben sokkal több nyilvános elvárás fogalmazódik meg, és többször kérdőjelezik meg a szakmai kompetenciájukat, mint a férfi kollégák esetében. Mikor a 2000-es évek elején a magyar konzervativizmus morfológiájáról írtam könyvet és interjúztam a jobboldali és szélsőjobboldali női politikusokat, ők kevésbé panaszkodtak erre a megkülönböztetésre, mert abban a politikai kultúrában a nők valakinek az »emberei«, tehát védi őket a patrónus hatalma, nem szabad prédák, csak akkor, ha a patrónus kiesik a pixisből, vagy valamiért ejti őket. A progresszív és liberális oldalon sokkal gyakoribb, hogy egyedül, csak a saját erőből lesz valaki politikusnő, és persze így sokkal több csatát kell megvívnia, ami fárasztó és el is veszthető.”
Nyitókép: Facebook