A Miniszterelnökség főosztályvezetője ellen háromrendbeli vezető beosztású hivatali személy által, az előnyért hivatali kötelezettségét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása a gyanú, amiért öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, ha elítélik. A gyanúsítás alapját egyebek mellett több ezer oldalnyi lehallgatási jegyzőkönyv képezi ez esetben is.
A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben április végén közölte, hogy több minisztériumi tisztviselőre csapott le összehangolt bűnügyi akcióban, amelyben csaknem 150 ügyész és rendőr vett részt. A korrupciós ügynek azóta már húsz gyanúsítottja van, közülük heten jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselők. A Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál 190 millió forint tisztázatlan eredetű pénz került elő, ami állítása szerinte nyugdíjba vonult édesanyja vagyona.
Fotó: MTI/ MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba