Köszönöm, hogy ez a kérdés elhangzott, mert valóban, ezek is mind kulcsfontosságúak ahhoz, hogy eredményesen lehessen a szakképzés és a munka révén előmozdítani a társadalmi felzárkózást. Azt ki merem jelenteni, hogy a kormányzat egy bizonyos pontig elvégezte a feladatát: van egy folyamatosan fejlesztett és érdemi lehetőségeket kínáló szakképzési rendszerünk, a Szakképzési Innovációs Tanács tagjaként ezt én magam is segíthetem. Ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy a közoktatásnak komoly felelőssége van abban, hogy a cigány és hátrányos helyzetű gyerekek jelentős része nem kellően szakképző iskolaérett, amikor megkezdeni a 9. évfolyamot. És ezekkel a diákokkal nagyon nehéz utána úgy haladni, hogy eredményesen tanulva és jó minőségű szakmunkásokként és technikusokként lehessen számítani rájuk. Azaz, a hazai közoktatásban a hátrányos helyzetű gyerekek vonatkozásában komoly változásokat kell kezdeményezni, és olyan hátránykompenzációt kell kínálni, ami érdemben csökkentheti a lemorzsolódást és segítheti alkalmasabbá tenni őket a szakképzésben való sikeres teljesítésre. Ugyanakkor beszélni kell arról is, hogy a család és a közösségi környezet felelőssége is hatalmas, hiszen hiányos szocializációjú, rossz modorú, motiválatlan diákokkal nagyon nehéz bármit is kezdeni, és ebben nincs különbség cigány és nem cigány gyerek között. Azt viszont ki kell mondani, hogy az előbbiek esetében nincsen második esély, ők nem hibázhatnak, mert az erőforrásaik, visszakapaszkodási esélyeik jóval csekélyebbek, mint általában a nem cigány diákoké.
Ha egy cigány fiatal találkozik a droggal, az sokszor nagy eséllyel egy életre elveszi az esélyét a jobb élettől.
Ha egy fiatal hátrányos helyzetű lány teherbe esik, az általában azonnal és a legtöbb esetben sajnos egy életre elzárja az utat a szakmaszerzéstől. És ezek a dolgok bizony elsősorban az őket körülvevő környezeten múlnak, azaz, mindent el kell követni majd ebben a ciklusban azért, hogy a tanulást és szakmaszerzést támogató cigány közösségek jöjjenek létre a lehető legnagyobb számban az országban, amelyekben csökken a családon belüli erőszak, nő a belső szolidaritás, illetve nagyobb hajlandóság mutatkozik arra, hogy a felkínált támogatásokkal jól sáfárkodjanak.
A 18 éves tankötelezettség sem segítene?
Egy tavalyi kutatásban több mint 6000 szakközépiskolai oktató véleményét kértük ki több mint 70 kérdésben. Ezek közül ez egy kulcskérdésnek számított, és a többségük egyértelműen úgy vélte, nem szabad megemelni a korhatárt. Ugyanakkor nagyon magas volt azoknak az oktatóknak a száma is, akik addig nem engednének el senkit az oktatási rendszerből, amíg nem szerez valamilyen értékelhető végzettséget. De ahhoz is jobb alapokat kellene hozniuk a közoktatásból. A jelenleg kínált Dobbantó- és Műhelyiskola kezdeményezések jó megoldások lehetnek, de alacsonyak a számok, ezeknek a jövőben mindenképpen nőniük kell.
És hogyan lehetne a családokat és a környezetet támogatóbbá tenni?
Az új ciklus egyik kulcsfontosságú alapvető megközelítése, vagy szemléletbeli kérdése lehet az, hogy az állam az oktatás révén ismereteket, tudást kínál, a gazdaság pedig munkalehetőséget, azaz, az egyén számára a legfontosabb kapaszkodók jelenleg is rendelkezésre állnak. Ugyanakkor az is kell, hogy az állam úgy legyen gondoskodó állam, hogy nem segélyezni akar – ezt akarjon a legkevésbé! –, hanem a gondoskodás, odafigyelés során meg is követel számos dolgokat. Azaz, felelősséget tesz azokra, akikről gondoskodni próbál, feladatot és érdemeket egyszerre kínál. Ehhez
kell egyfajta pozitív kicsengésű rend és rendpártiság, amelyben nem csorbul az iskola és az oktatás egészének a tekintélye,
amelyben megjelenik, illetve ahol már megjelent, ott felerősödik a változtatni akarás belső egyéni vagy közösségi indíttatása. A gazdasággal és a geopolitikai helyzettel kapcsolatos borúsabb kilátások miatt úgy vélem, addig kell a kormányzat felzárkózáspolitikájában megtalálható esélyekkel és lehetőségekkel élniük a hazai cigány közösségeknek, ameddig azokat a kormányzat fenn tudja tartani. De ahhoz, hogy fenn tudjanak még sokáig maradni, ahhoz a cigányoknak maguknak is aktívnak kell lenniük: addig kell szakmát szerezniük és elhelyezkedniük, amíg nem nő kétszeresére a külföldi munkavállalók száma, vagy nem veszi el a munkahelyeket az automatizáció.
Akkor a kormánynak egyértelmű üzenetet kell megfogalmaznia, vagy egyértelmű irányt kell szabnia?
Igen. Feszes, de emberséges és nyitott, kimondottan támogató felzárkózáspolitika kell, amelyben viszont már biztosan nincs arra idő, hogy azon lamentáljunk, cigánynak, vagy romának kell-e közel egymillió embert hívni ma Magyarországon, vagy, hogy hogyan vigyünk nem cigány gyerekeket egy cigányok lakta faluba azért, hogy az ottani iskola ne legyen szegregálónak minősített intézmény. Erre sem idő, sem energia nincsen. A hazai cigányok egy kimondottan jelentős része döntött úgy az elmúlt 10-12 évben, hogy változni akar és változtatni próbál, nekik minden segítséget meg kell adni, és remélhetőleg majd egyre többen követik őket a saját környezetükben is. Ezen kell dolgoznia most a kormányzat jelentős részének is.
Fotók: Földházi Árpád