Feszes, de emberséges és nyitott, kimondottan támogató felzárkózáspolitika kell – mondja a romaügyi szakértő, felzárkózás-politikai tanácsadó.
Hova szavaztak a cigányok április 3-án? És miért?
Nyilván tudni nem tudhatjuk, sejteni, sőt megérteni azonban sikerülhet. És a válasz az, hogy elsöprő többségben a Fideszre. A választás előtti hónapokban kimondottan figyeltem a munkám során a vidéki közösségekben azt, hogy hogyan vélekednek a választásokról, és egyvalami kristálytisztán látszott: mindenhol volt olyan, amit eredménynek, vívmánynak, értéknek tartottak a saját közösségükben vagy a saját személyes életükben és azt a kormánnyal azonosították.
Az ellenzéknek volt egyáltalán esélye megszólítani őket?
Természetesen volt, meg is jelentek azok a toposzok, amelyek ilyenkor mindig előkerülnek: a kampány elején felbukkant az alapjövedelem kérdése, majd pedig a dupla családi pótlék ígérete, és a 18 éves kötelező iskolai korhatár gondolata. Ugyanakkor az utóbbit nem igazán támogatták a cigányok maguk sem, a dupla családi pótlék pedig már egyáltalán nem egy olyan ígéret, ami azonnal a jelenlegi kormány leváltására sarkallná őket. Ennél is fontosabb volt, hogy
Bátran kimondható: a romák a szavazatukkal az előző ciklust értékelték, illetve a következő időszak kormányzóképességét hasonlították össze a két oldal között. Nyilván tény az orosz-ukrán háború is oly mértékű bizonytalanságot ébresztett bennük, hogy inkább a mostani kormányra bízták az ország és a saját jövőjüket.
Az ellenzék három cigány képviselőt is küldött a parlamentbe, elméletben ez sokat érhetett volna a kampányban. Miért nem sikerült ezt sem kihasználniuk?
Elméletben tényleg sokat ért. De ennek a három embernek a megtalálása és listára tétele volt az egyik legnagyobb kavics az ellenzéki összefogás cipőjében az egyeztetések során, és ott is maradt egészen a választásokig. Szimbólumában természetesen erős kép lehet a három cigány képviselő, a nemzetközi hetilapok első harmadába illők lennének egyenként és külön is, de ezzel nem lehet választást nyerni. Egyikünk sem volt alkalmas arra, hogy megszólítsa a cigányokat. Jelképek lettek, a kirakatba állított kvótacigányok – miközben a népességarányos cigány parlamenti képviseletre igenis törekedni kellene! –, akiknek a kijelölése egyfajta igazodási pontként lett meghatározva a Fidesz listájával vagy a Fidesz cigány- és szegényellenesnek beállítani próbált felzárkózáspolitikájával szemben. Miközben pedig a kormányzat családtámogatási elképzelései az elmúlt néhány évben elérték a cigányokat is, arról nem is beszélve, hogy a bölcsőde- és óvodafejlesztések, valamint az immár közel egy évtizede velünk lévő ingyenes óvodai és iskolai étkezés, ingyen tankönyv és az ösztöndíjak valós segítséget kínáltak minden rászoruló család számára.
A Fidesz listájára befutó helyen csak egy képviselő került fel, s ő is először van ott a parlamentben. Mire lehet képes Sztojka Attila? Hozhat valami mást, mint amit Farkas Flórián jelentett?
Kétségtelen, hogy egy új korszak van megszületőben a Fidesz cigány káderpolitikájában, és Sztojka lehet az, aki bebizonyíthatja, hogy itthon is lehet valódi cigány politikusként érvényesülni a polgári oldalon. A korábban elsősorban Farkas Flórián kérésére bekerült cigány képviselők, és maga Farkas is idegenül mozogtak a politikában, Sztojka viszont meghatározó képviselője és politikusa lehet majd a Fidesznek.
Eljutott a Fidesz oda, hogy valódi cigány politikát kínáljon?
Sztojka képes lehet rá, hogy valódi politikai hátországot és valóban politizálni akaró és tudó cigány közösségeket teremtsen a Fidesz számára. És ez nagyon sokat érhet a polgári oldalon, akár már a 2024-es önkormányzati választásokon. Megnőhet a cigány polgármesterek, alpolgármesterek és képviselők száma, főleg, ha addigra a Fidesz újra lehetőség kínál az úgynevezett kedvezményes mandátum megszerzésére a nemzetiségi képviselők számára.
Milyen négy év lesz várható a szakpolitikákban a társadalmi felzárkózás, illetve a cigányügy terén? Felállt az új kormány, megvannak a miniszterek és minisztériumok, merre, hogyan alakulhatnak a dolgok?
Aki engem ismer, engem olvas, az tudja, hogy a gazdasági alapú társadalmi felzárkózásban hiszek elsősorban. És ezt az elmúlt kormányzati évtized közvetve vagy közvetlenül is segíteni tudta. A négygyermekes anyák és a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentessége komoly segítség. A szakma megszerzéséig eltelő első 18 év során a kötelező óvodába járás, a már említett, egész évben fennálló ingyenes étkezés, az ösztöndíjak, a duális képzési rendszer biztos alapokat kínálnak. És ugyanennek a folytatása lesz nyilván várható,
És ki kell végre mondani azt is, hogy egy olyan szakasza lesz most várható az évtizednek, amelyben semmire nem szabad várni, a felzárkózni akaró cigány fiataloknak azonnal élniük kellene a felkínált lehetőségekkel, mert nem tudjuk, hogy meddig tartható fent ez az állapot. A dolgok változnak, és nem szabadna hagyni, hogy ne éljenek a kedvező feltételekkel. És ebben a változó folyamatban úgy vélem, hogy a kormányzat talán évről évre mindig egy kicsit jobban érzi a saját felelősségét, és mindig több azoknak a szereplőknek a száma, akik ezt megértik, elfogadják, támogatják akár a döntéshozói szinteken is. Biztos vagyok benne, hogy ez akár a következő napokban bizonyosságot is nyerhet, ha kialakul az egyes tárcák belső szerkezete.
Bizakodásra adhat okot ez a mostani kormányzati struktúra?
Én bizakodó vagyok, mert a társadalmi felzárkózás tekintetében több tárcánál is biztosan várható lesz, hogy folytatódnak a korábban azt segíteni hivatott programok, kezdeményezések, miközben a társadalmi felzárkózás általános témaköre egy az egyben a Belügyminisztériumhoz kerül, ami pedig dinamikus, újszerű és bátor felzárkózási programokat ígér. Úgy vélem, hogy az általam mindig is kulcsfontosságúnak tartott szakképzés a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztériumban kimondottan jó kezekben lesz, miközben a munkáját folytató Nagy István agrárminiszter személye önmagában is garancia arra, hogy az agrárszakképzés és
Az általam az elmúlt ciklusban felvetett, illetve kidolgozott szakmai javaslatok között is több olyan van, amelyekről újra lesz lehetőség egyeztetni. Ezek közül nagyon bízom benne, hogy a családi pótlékot kiegészíteni javasolt Szent Margit virtuális utalvány sokat segíthetne a hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő családoknak, vagy éppen a társadalmi felzárkózást segítő TAO, amelyet a piaci szereplők is örömmel látnának megvalósulni ebben a ciklusban. Az oktatási szolgáltatáshiányos helyekre vihető Világítótorony iskolaprogram koncepciója olyan újszerű kezdeményezés lehet, ahol több oktatási és nevelési innovációs is kipróbálható lenne. A szakképzési diákhitel megreformálása és szélesebb körbe való eljuttatása nagyon sok olyan embernek tudna segíteni, akik visszatérnének az iskolapadba és befejeznék a szakképző iskolát azért, hogy szakmához jussanak. Komoly mozgástér van a Magyar Honvédség fejlesztési programjaiban, mint ahogyan a legnagyobb állami vállalatok – Posta, MÁV – Volánbusz csoport – és a kiemelt nemzeti beruházások is folyamatosan kínálhatnak munkalehetőséget a felzárkózni akarók számára. De megismétlem, ehhez szakmaszerzés kell, és akarat, hogy dolgozzanak a munkaerőpiacra belépő cigány fiatalok.
Semmi egyéb? Drog? Szocializációs hiányosságok? Korai iskolaelhagyás? Ezekkel is kellene talán foglalkozni.
Köszönöm, hogy ez a kérdés elhangzott, mert valóban, ezek is mind kulcsfontosságúak ahhoz, hogy eredményesen lehessen a szakképzés és a munka révén előmozdítani a társadalmi felzárkózást. Azt ki merem jelenteni, hogy a kormányzat egy bizonyos pontig elvégezte a feladatát: van egy folyamatosan fejlesztett és érdemi lehetőségeket kínáló szakképzési rendszerünk, a Szakképzési Innovációs Tanács tagjaként ezt én magam is segíthetem. Ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy a közoktatásnak komoly felelőssége van abban, hogy a cigány és hátrányos helyzetű gyerekek jelentős része nem kellően szakképző iskolaérett, amikor megkezdeni a 9. évfolyamot. És ezekkel a diákokkal nagyon nehéz utána úgy haladni, hogy eredményesen tanulva és jó minőségű szakmunkásokként és technikusokként lehessen számítani rájuk. Azaz, a hazai közoktatásban a hátrányos helyzetű gyerekek vonatkozásában komoly változásokat kell kezdeményezni, és olyan hátránykompenzációt kell kínálni, ami érdemben csökkentheti a lemorzsolódást és segítheti alkalmasabbá tenni őket a szakképzésben való sikeres teljesítésre. Ugyanakkor beszélni kell arról is, hogy a család és a közösségi környezet felelőssége is hatalmas, hiszen hiányos szocializációjú, rossz modorú, motiválatlan diákokkal nagyon nehéz bármit is kezdeni, és ebben nincs különbség cigány és nem cigány gyerek között. Azt viszont ki kell mondani, hogy az előbbiek esetében nincsen második esély, ők nem hibázhatnak, mert az erőforrásaik, visszakapaszkodási esélyeik jóval csekélyebbek, mint általában a nem cigány diákoké.
Ha egy fiatal hátrányos helyzetű lány teherbe esik, az általában azonnal és a legtöbb esetben sajnos egy életre elzárja az utat a szakmaszerzéstől. És ezek a dolgok bizony elsősorban az őket körülvevő környezeten múlnak, azaz, mindent el kell követni majd ebben a ciklusban azért, hogy a tanulást és szakmaszerzést támogató cigány közösségek jöjjenek létre a lehető legnagyobb számban az országban, amelyekben csökken a családon belüli erőszak, nő a belső szolidaritás, illetve nagyobb hajlandóság mutatkozik arra, hogy a felkínált támogatásokkal jól sáfárkodjanak.
A 18 éves tankötelezettség sem segítene?
Egy tavalyi kutatásban több mint 6000 szakközépiskolai oktató véleményét kértük ki több mint 70 kérdésben. Ezek közül ez egy kulcskérdésnek számított, és a többségük egyértelműen úgy vélte, nem szabad megemelni a korhatárt. Ugyanakkor nagyon magas volt azoknak az oktatóknak a száma is, akik addig nem engednének el senkit az oktatási rendszerből, amíg nem szerez valamilyen értékelhető végzettséget. De ahhoz is jobb alapokat kellene hozniuk a közoktatásból. A jelenleg kínált Dobbantó- és Műhelyiskola kezdeményezések jó megoldások lehetnek, de alacsonyak a számok, ezeknek a jövőben mindenképpen nőniük kell.
És hogyan lehetne a családokat és a környezetet támogatóbbá tenni?
Az új ciklus egyik kulcsfontosságú alapvető megközelítése, vagy szemléletbeli kérdése lehet az, hogy az állam az oktatás révén ismereteket, tudást kínál, a gazdaság pedig munkalehetőséget, azaz, az egyén számára a legfontosabb kapaszkodók jelenleg is rendelkezésre állnak. Ugyanakkor az is kell, hogy az állam úgy legyen gondoskodó állam, hogy nem segélyezni akar – ezt akarjon a legkevésbé! –, hanem a gondoskodás, odafigyelés során meg is követel számos dolgokat. Azaz, felelősséget tesz azokra, akikről gondoskodni próbál, feladatot és érdemeket egyszerre kínál. Ehhez
amelyben megjelenik, illetve ahol már megjelent, ott felerősödik a változtatni akarás belső egyéni vagy közösségi indíttatása. A gazdasággal és a geopolitikai helyzettel kapcsolatos borúsabb kilátások miatt úgy vélem, addig kell a kormányzat felzárkózáspolitikájában megtalálható esélyekkel és lehetőségekkel élniük a hazai cigány közösségeknek, ameddig azokat a kormányzat fenn tudja tartani. De ahhoz, hogy fenn tudjanak még sokáig maradni, ahhoz a cigányoknak maguknak is aktívnak kell lenniük: addig kell szakmát szerezniük és elhelyezkedniük, amíg nem nő kétszeresére a külföldi munkavállalók száma, vagy nem veszi el a munkahelyeket az automatizáció.
Akkor a kormánynak egyértelmű üzenetet kell megfogalmaznia, vagy egyértelmű irányt kell szabnia?
Igen. Feszes, de emberséges és nyitott, kimondottan támogató felzárkózáspolitika kell, amelyben viszont már biztosan nincs arra idő, hogy azon lamentáljunk, cigánynak, vagy romának kell-e közel egymillió embert hívni ma Magyarországon, vagy, hogy hogyan vigyünk nem cigány gyerekeket egy cigányok lakta faluba azért, hogy az ottani iskola ne legyen szegregálónak minősített intézmény. Erre sem idő, sem energia nincsen. A hazai cigányok egy kimondottan jelentős része döntött úgy az elmúlt 10-12 évben, hogy változni akar és változtatni próbál, nekik minden segítséget meg kell adni, és remélhetőleg majd egyre többen követik őket a saját környezetükben is. Ezen kell dolgoznia most a kormányzat jelentős részének is.
Fotók: Földházi Árpád