A sikeresség irritáló fogalom a magyaroknak, de szeretik? – vita a kiegyezésről
2022. április 29. 09:00
Mennyire volt előre elrendeltetett a dualizmus, és így a történelmi Magyarország vége? Mennyire volt ez magának a rendszernek a hibája? Mennyire tekinthető mégis a magyarság szempontjából sikeresnek a korszak? Vitaesten jártunk.
2022. április 29. 09:00
p
2
7
10
Mentés
Az MCC Scruton budai épületében tartották az újabb történelmi vitaestet, amelyre Gerő Andrást (Habsburg Történeti Intézet) és Miru Györgyöt (Debereceni Egyetem) invitálta meg a házigazda Gali Máté és Pócza Kálmán, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának oktatói. Ez volt sorban a harmadik – korábban a magyar eredettörténet és honfoglalás, valamint a mohácsi csata témájában beszélgettek történészekkel; ezúttal az 1867-es kiegyezés volt a téma.
Gali Máté vitaindítóként a 2005-ös és 2018-as Medián-felméréseket idézte a magyar történelem kiemelt jelentőségű, pozitív eseményei kapcsán, mely szerint a válaszadók alig harmada tartotta a kiegyezést egyértelműen pozitívnak.
Gali Máté (fotó: Gyurkovits Tamás / MCC)
Ennek oka Miru György szerint az, hogy csak az idő múlásával változik a történelmi megítélése az egyes eseményeknek: ő egyetemista korában úgy tanulta, hogy a kiegyezés és a dualizmus egy igen problematikus időszak, de azóta a történészek egyértelműsítették: ez nem igaz. S noha a kor kulcskérdése volt a függetlenség, a 20. századi magyar történelem megmutatta, önmagában ez sem akkora fejlődési lehetőség. S ott van az EU története, amely teljesen átformálja a nézőpontunkat: egy nemzeti mozgalmak és feszültségek tompítására kialakuló szervezeti egység részei vagyunk – ismét, hiszen a Monarchia is valami ilyesmi volt.
Ezzel szemben Gerő András úgy vélekedett, hogy
a magyar kultúra eleve nem kompromisszumpárti, az a norma, hogy „egy költő haljon bele a szabadságharcba”,
,
akkor tisztességes, „bezzeg Szendrey Júlia micsoda nőnek van tartva…”; Rákóczinak mennyi emlékműve van, a sikeres szatmári békének semmi emlékezete – sorolta. „Miközben a dualizmus az én nagyanyáim emlékezetében a boldog békeidőkként élt”, ráadásul az emberek számára sokkal jobb volt, mint akár az eggyel előbbi vagy utóbbi korszak: béke, biztonság, jogfosztás nélkül – mutatott rá a történész. „A kompromisszum pedig a politika normális mozgásformája, de a magyarok ezt nem szeretik”, sőt, szerinte „a legszebb, ha lándzsával leszúrják az oroszok”.
Viszont kiegyezési emlékmű nincsen, mint Gerő rámutatott, „Deáknak akad, de nem viszik túlzásba”. Noha a mai Széchenyi téren van szobra, meg vidéken is, „meg rajta van a húszezresen is, ami kétségkívül kellemes kontextus”. De neki magának nincs akkora kultusza, mint Kossuthnak. Pócza felvetésére – mármint, hogy nehéz egy kompromisszumhoz forró érzelmekkel viszonyulni, illetve egy asztalhoz ülni a forradalom vérbe fojtójával – Gerő rávágta: a dualizmus elleni érzésekben is benne van, a magyar világban „a siker önmagában gyanús”.
Pócza Kálmán (fotó: Gyurkovits Tamás / MCC)
Ha valaki sikeres, az gyanús, az igazi hős elbukik. „A sikeresség irritáló fogalom a magyar kultúra számára, és a kudarctörténetből csinálnak kultuszt” – fűzte hozzá. Miru részben egyetértőleg hozzátette: a néplélek más, mint a politikai racionalitás, a ’48 utáni 18 évben sok minden változik, a közösségnek mennie kell tovább, amiért természetszerűleg nehézkes lelkesedni – ugyanakkor
az ausztriai németek ugyancsak nem lelkesednek, de elfogadják, ahogy a magyar politika is. Márpedig ez borzasztó nagy siker volt:
politikai közösséget teremtett, s ebben Deák szerepe kiemelkedő. Más kérdés, hogy lehetett volna-e másképp csinálni – összegezte.
Gerő jellemzően anekdotákkal szemléltette az egyes szereplők hozzáállását, így felidézte Batthyány Elemér példáját, aki szándékosan kereste Ferenc József társaságát, hogy aztán nemköszönéssel sértse meg, a császár viszont tudta és eltűrte ezt. Jóval nagyobb utat tett meg a kiegyezésig, mint a magyarok, tette hozzá a történész, hiszen egy neoabszolutista, centralizált birodalom helyett belement a birodalom kettéhasításába, persze a külügy és a hadügy nélkül, „neki ez volt a maximum, innen később sem tudott elmozdulni”. Gerő kiemelte még Andrássy Gyula gróf szerepét, ahogy a Ferenc József által egy ideig magánlevelezésükben „magyar asszonynak” címzett Erzsébet királynéét.
Gerő András (fotó: Gyurkovits Tamás / MCC)
Kossuth, a karizmatikus
A vitaesten szóba kerültek a történelmi kényszerpályák, amelyek a kiegyezésig vezették a két felet.
Ennek kapcsán Miru a csökkenő – fegyveres – ellenállás lehetőségeiről beszélt; noha Anglia nem volt érdekelt a magyar függetlenségben és Oroszország sem volt érdekelt a Monarchia feldarabolásában, így a forradalom leverése után a francia-piemonti Ausztria-ellenes szövetség hozta el a lehetőséget. Ugyanakkor az emigráció, amely folyton a lehetőségeket kutatta –
Kossuth, Klapka és Teleki – nem mert bevállalni egy hazai felkelést nemzetközi garancia nélkül,
s azt sem tudták, hogy mozgósítható-e a társadalom egy ekkora vállalkozásra – fogalmazott. A feltételek innentől kezdve csak romlottak, míg végül már se a poroszok, se az angolok, se a franciák nem kívánták a Monarchia felbomlasztását.
Közben Ausztria története is érdekes, ami abszolutista centralizált birodalomépítés, ahonnan kudarcsorozatokon keresztül érkeznek oda, hogy elfogadják a paritást a magyarokkal – fejtegette. Gerő Kossuth kiegyezést bíráló Cassandra-levelével reagált: lett volna választási lehetőség, de így együtt fog majd bukni a magyar az osztrákkal, s végül 1918-ból nézve ez legitim is lehet. Persze, várni, de meddig? – riposztolt Miru, aki szerint Deák hosszan kivárt, és lecsapott a lehetőségre, Kossuth pedig nyilván nem arra gondolt, hogy 1918-ig kell majd várni.
Gali Máté és Miru György (fotó: Gyurkovits Tamás / MCC)
Gerő ugyanakkor kifejezte csodálatát Kossuth iránt, akit „a magyar történelem első modern, igazán karizmatikus politikusának” nevezett,
nevezett,
aki biblikus hangulatú beszédei előtt, „leborulnak, imádják!”. A magyar politikában „mindent kitalál, ami a modernitás”, és ügyesen pozícionálja magát Széchenyi fölé, amikor ő nevezi meg a legnagyobb magyarként, és Deák fölé is, amikor nemzeti orákulumot játszik a Cassandra-levéllel.
„Olyan vagyok, mint az óramutató, amely mutatja a nemzetének, mikor jön el az idő” – idézte Gerő, majd hozzátette gunyorosan, „csak azt felejti el, hogy az állóóra is naponta kétszer pontos időt mutat”. Ugyanakkor sajátos a történész szerint az a kettősség, hogy a legtöbb magyar háztartásban egyszerre volt kirakva Ferenc József portréja és Kossuthé – szerinte azóta lett kétlelkű a magyar politikai kultúra, aminek máig nyomai vannak. Hozzátette, az is furcsa, hogy
a dualizmus vezetőiről sincs semmijen szobor, pedig Tisza Kálmán nagyon is meghatározó politikus volt.
Aztán előkerült Bibó István hamis realisták és túlfeszült lényeglátók megfogalmazása – előbbit a kiegyezéspártiakra, utóbbit az ellenálláspártiakra értve –, mire Gerő azonnal rávágta: Bibó eleve tévedett, amikor 1847 folytatásának írta le 1867-et, és nem értékelte utóbbi vívmányait a felelős kormánytól a sajtószabadságig, „és még a második világháborút is a kiegyezésre kente”. A történész szerint 1948-ban Bibó, „ha komolyan venné, amit átélt, akkor a jogegyenlőség apostolát, Deákot nem hívná elavultnak a zsidótörvények után, Andrássy Gyulát, akinek fő politikai krédója volt, hogy az orosz birodalom a legnagyobb veszély, talán nem elavultnak a szovjet megszállást látva”. Amikor Miru közbevetette, „bár a civilizációs, gazdasági teljesítmények fontosak voltak, a rendszer nem volt demokratikus, de nem is törekedett azzá válni”. Gerő rátromfolt: „Irányi Dániel képviselő tizenvalahányszor vetette fel, minden országgyűlés elején az általános választójogot”.
Miru szerint viszont azért jöhetett létre a kiegyezés, mert mindenki kicsit mást látott bele. Eötvös azt mondja, nem annak örülnek, amit nyernek, hanem csak azt nézik, amit vesztenek: a magyarok a függetlenséget, az osztrák-németek a birodalmat, ezért mindenki elégedetlen vele. Ugyanakkor a századfordulóig, amikor ráférne egy reform, ez működik.
Háromból kettő az egy
Ugyanakkor Gerő szerint ’48-nak volt egy üzenete a politizáló magyar közvéleménynek, hogy a magyar nemzettudat három alaptétele lett: első az ország területi integritása – egyik pont: unió; a másik a teljes Magyarországon a magyaroké a vezető szerep, s az 1868-as nemzetiségi törvény elismeri a nemzetiségek létét, de politikai értelemben mindenki magyar. A harmadik, hogy ez függetlenség keretein belül működik.
„A kiegyezés ebből háromból kettőt abszolvál, ami hiába nagy siker, a magyaroknak csak a teljesség volt elég”,
,
és „a teljes magyar ellenzék a harmadikra szerveződött rá, mert ettől lehetett érzelmi töltetet kapni, a kuruc hagyományokból”. Hozzátette: a magyarlakta területeken a kormánypárt elvesztette a választásokat, mert a magyarok – ez nagy ballasztja a magyar politikai kultúrának – megtanultak lelkesedni a lehetetlenért.
Bibó, Szekfű, Horthy
A korszak emlékezete is érdekes módon alakult. Miru Szekfű Gyula 1921-es Három nemzedékét idézte, amely szerint a dualizmus egy hanyatló korszak, ahol a Széchenyit követő három liberális nemzedék silányul és elbukik, mert letér a legnagyobb magyar által kijelölt konzervatív reformútról, noha maga a kiegyezés egy jó dolog. Ami érdekes szerinte, hogy ez nem csak a Horthy-korszakban működött, „de még a marxista történetírás sem söpri ki”, s a németellenesség, ezáltal Habsburg-ellenesség miatt lehet helye egy függetlenségi narratívának a szovjet megszállás dacára.
(fotó: Gyurkovits Tamás / MCC)
Gerő ugyanakkor felhasználta az alkalmat, hogy a mindenkori jobboldal Tisza-kultuszát bírálja, amihíján van a kritikának szerinte, hiszen Tisza „önkorlátolt volt”, mert egyszerre akarta a magyar ipar, mezőgazdaság felemelkedését és jó viszonyt a nemzetiségekkel, de nem akart munkáskérdést, földosztást és jogkiterjesztést; hozzáfűzte, valószínűleg ez utóbbi sem váltotta volna be a hozzáfűzött reményeket. Mert az első kettőben lett volna mozgástér, a nemzetiségeknél nem: „a történelmi Magyarország szétválásra volt ítélve, de nem mindegy, hogy hogyan, milyen határokkal”.
Azt Miru is elismerte, bár voltak programok, a szociális érzékenység tényleg hiányzott a politikai elitből, ami miatt „nem ártott volna egy kis vérfrissítés”, és a nemzetiségek kapcsán is Bibó nyomán
talán kisebb csonkolással is meg lehetett volna oldani, de mindig attől félt a magyar politikum, hogy kiszakadnak a nemzetiségek.
Teleki pedig rájött hogy nem lehet egyszerre demokratizálni és nemzetállamot egyben tartani.
Nem hát, tette hozzá Gerő, mert az egész dualizmus liberalizmusa „állagőrző” volt, a századfordulón pedig jött két mindent elsöprő eszme, a szocializmus, és a nacionalizmus – ami a nemzetiségeknél elnyomottabb voltukból fakadólag, a magyarénál agresszívabb volt.
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Miért mentett zsidókat a nyilas külügyminiszter és hogyan gondolta meg magát az első zsidótörvény előadója? Erről is szól Ujváry Gábor történész új könyve.
A belga Thales vállalat együttműködési megállapodást kötött egy ukrán védelmi céggel, így Ukrajna hamarosan megkezdheti a külföldi rakéták gyártását.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 10 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. április 29. 15:50
"Gerő rávágta: a dualizmus elleni érzésekben is benne van, a magyar világban „a siker önmagában gyanús”."
Huhuhuhú, Gerő elvtársból kiszólt a zsöntudat. Mit jelent a siker?
Gerő elvtárs szerint a cél szentesíti az eszközt? Mi fontosabb? Mi számít inkább? A cél, amit kitűztünk magunk elé és amit bármi áron el kell érni - vagy az út, minden egyes kis mozdulat, azok szabályossága?
Az sikeres, aki szabályosan játszik, vagy az sikeres, aki nyer?
"Viszont kiegyezési emlékmű nincsen, mint Gerő rámutatott"
De.Van. Csak éppen Trianonnak hívják.
Ugyanis oda vezetett a kiegyezés és az azt követő néhány évtizedes jólét: az ország galíciáner megszállásához, Magyarország első világháborúba rángatásához, végül a bolsevik tanácsköztársasághoz és Trianonhoz.
Vagyis a legnagyobb nemzeti tragédiához.
Érdekes, hogy ez a gerő " ugyanakkor kifejezte csodálatát Kossuth iránt"...aki a Casszandra levélben ezeket előre pontosan leírta...
http://mek.niif.hu/04800/04882/html/szabadku0183.html
A megszállás valóban nem teremt jogot,
a tolvaj pedig SOHA nem szerez tulajdonjogot a lopott dolgon.
Ebből kell kiindulni, mert - ha tetszik ha nem - ez a legkeményebb realitás. A többi smanca.