A Telex főszerkesztőjének távozását követeli a Magyar Nemzeti Médiaszövetség

2022. április 02. 22:39

A nemzetközi újságírószervezeteket pedig arra kérik, hogy határolódjanak el az újságírói etika alapvető szabályait sem betartó honlaptól.

2022. április 02. 22:39
null

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és felháborítónak tartja azt a hírhamisítást, amit a különböző informatikai elemzések egyre világosabbá és egyre tagadhatatlanabbá tesznek. Nevezetesen azt, hogy a Telex hírportál minden etikai szabályt megszegve valótlan hírt terjesztett az állítólag Erdélyben elégetett állítólagos levélszavazatokról – írta a Magyar Nemzet számára eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Úgy fogalmaztak, felháborítónak tartják és élesen elítélik a hírhamisítást, bármilyen indokból is kerüljön rá sor, és

felszólítják Dull Szabolcs főszerkesztőt, hogy vonja le a konzekvenciákat: kérjen bocsánatot és mondjon le. 

A megfigyelők indítsanak vizsgálatot

Egyúttal felszólítják a Magyarországon tartózkodó választási megfigyelőket, hogy az újabb fejleményekre való tekintettel haladéktalanul végeztessenek el az ügyben egy a magyar sajtóban megjelent informatikai elemzéseket nemzetközileg is validáló vizsgálatot, a nemzetközi újságíró szervezeteket pedig arra kérik, hogy határolódjanak el az újságírói etika alapvető szabályait sem betartó honlaptól.

A lap felidézi: a baloldali hírportál azt a szenzációhajhász álhírt közölte, hogy Erdélyben félig elégett – természetesen a baloldalra leadott voksokat tartalmazó – szavazólapokat találtak. A legutóbb közölt informatikai elemzések nyomán kiderült, hogy

A cikk eheti élesítése után Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely is arról posztolt, hogy választási csalás történt. A Telex-ügyet a Transzaprens Újságírásért Alapítvány robbantotta ki, amikor az általa szervezett választási mediafigyelő delegáció azonosította az anomáliát a cikk URL-jében. 

Nyitókép: Képernyőkép

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. április 03. 12:05
Hány sajtópert vesztett a Telex és hányat a kormány szócsövévé züllesztett sajtótermékek?
írmag
2022. április 03. 07:21
Ilyen alpári felkészülés mellett, hamisított szavazólapokat feltételezek, mert a támogatóik a nyilvánvaló csalás támogatói is!
balbako_
2022. április 03. 06:38
Meg fogja védeni a Hálózat. (Aminek létét is tagadják...)
Bagzóné Barbier Diplomatico
2022. április 03. 06:23
Már 6-kor elkezdődött a nyakuk kitekerése a telexeseknek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!