Makói DK-s képviselő Márki-Zaynak: „Szétverted az ellenzéket – megérdemled a pihenést!”

2022. április 24. 13:48

Mucsi Tamás választókerületi elnök kemény üzenetet küldött a hódmezővásárhelyi polgármesternek.

2022. április 24. 13:48
null

Tovább folytatódik az ellenzéken belüli háborúskodás a történelmi választási vereséget követően. A bukott miniszterelnök-jelölt menekülne a felelősségvállalás elől, a DK választókerületi elnöke kemény üzenetekkel támadja – írta meg a napokban a Promenád24.

– ezt írta Márki-Zay Péter közösségi oldalára csütörtök este a Demokratikus Koalíció vásárhely-makói választókerületi elnöke. Mucsi Tamás azt kommentálta, hogy a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje „Családi pihenés egy év kemény munka után” kísérőszöveggel osztott meg egy fotót arról, hogy szabadságra ment. 

Egy ideje megy már az adok-kapok

Mucsi egyébként nem először szól be Márki-Zaynak. Nemrégiben az Atv.hu Facebook-oldalán is üzent neki. A cikkhez, melyben a volt miniszterelnök-jelölt azt elemezgette, hogy szerinte nem az általa a kampányban elkövetett hibák miatt veszítette el a választást a baloldal, a következő megjegyzést fűzte:

A portál azt a kritikát is felidézi, amelyet Mucsi Tamás a választást követő héten fogalmazott meg:

„Nem Gyurcsányra vagy az összefogásra mondtak nemet az emberek április 3-án, hanem Rád, Péter!”

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt a választást követően, Márki-Zaynak több vezető politikus is nekiment. Többek között Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter vagy Barkóczi Balázs is a hódmezővásárhelyi polgármestert hibáztatta az eredményekért.

. Többek között Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter vagy Barkóczi Balázs is a hódmezővásárhelyi polgármestert hibáztatta az eredményekért.

Nyitóképen Mucsi Tamás és Márki-Zay Péter. Fotó: Mucsi Tamás Facebook-oldala

 

 

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. április 25. 15:39
Ki ez a kis mucsi?
csjanos
2022. április 25. 13:04
....egyetértek...RÁ FÉR A PIHENÉS...5-10évig...és senkinek nem fog hiányozni a gyűlölködése...röhej...volt fideszes...honnan ez a határtalan gyűlölet??...tudja valaki??
Kopaszpapa
2022. április 25. 06:27
Maki kevés volt ehhez (bár azt is leírtam több helyen, hogy őt fogják bűnbaknak állítani a választási vereség után, amit én ettől jóval nagyobbra jósoltam már januárban is) az igazi felelősök Jákob Petra, az a hőzöngő borsodi proli, Gyurcsótány, az Öszödi alkoholista szemkilövető, és a hazaáruló nemzetellenes féreg felesége, a maga módján kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Dobrev a hazaáruló eu-párti globalista, a nemzetközi zsidó elit egyik hazai kiszolgálója. Sajnos most törvényes módszerekkel nem lehet ellenük fellépni, de bízom benne, hogy a Mi Hazánk Mozgalom további térnyerése után végre megfelelően, vérrel és kötéllel lesz a több évtizedes aknamunka elismerve részükre!
LancelotDuLac
2022. április 24. 19:34
Az ellenzék és a szavazók is át lettek verve az előválasztással, sajnos nem tehetnek róla, hogy Magyarék Karival, az MMM civilekkel meghekkelték az előválasztást hogy az MMM jelöltje legyen a a kiválasztott - elárulták az összefogást mert nekik GyF volt az ellenség, meg a Kutyák és nem OV. Még a háború sem "tehetett" a nagy zakóról - az csak "mogyoró volt az ő tetején". Folyamatában kell nézni a dolgokat!!- csak néhány pillanatkép oldaltól függetlenül , hogy egy ilyen, alattomos és aljas emberrel mint MZP lehetetlen nyerni - de millióegy írás van róla, egyébként mind a "háború" előtti, hogy bizonyítsam mennyire le lett járatva már addigra az ellenzék esélye MZP idegbeteg viselkedésének köszönhetően! Nagy Attila Tibor szerint: Orbán Viktor legjobb kampányfőnöke Márki-Zay Péter.... 168 óra 2022. január 14., 08:28 Fogy a levegő a vezénylő tábornok körül. A volt pénzügyminiszter - Békesi László szerint az ellenzéknek félre kéne állítania miniszterelnök-jelöltjét." 168 óra. - Szanyi Márki-Zayról: "Ez a pali az összevissza beszédével egyébként is szétzilál minden esélyt" BENNFENTES 2022-02-15 szeretlekmagyarorszag 444 2022. január 10 - Most már tényleg felfelé kellene haladni, nem pedig lefelé” – Horváth András egészen mást várt Márki-Zaytól..."Jó, tudom, lájkverseny van, meg kampány van, mindig valami bődületeset kell mondani ahhoz, hogy folyamatosan a felszínen legyél. Na de ilyen módon? Ilyen eszközökkel? Társadalmi csoportok és politikusok sértegetésével, megalapozatlan információk terjesztésével, közhelyes ígéretcunamival, konkrétumok nélküli árulózással? 7. frakció? Milyen alapon?" "Századvég: - Márki-Zay Péter lefelé húzza az ellenzéket" - tenyek . hu 2021. december 18. 20:09 - Márki-Zay Péter, a baloldal-miniszterelnök-jelöltje nem tolja, hanem lefelé húzza az ellenzéket - mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szombaton az M1 csatornán." ...."Márki-Zay Péter azóta "elszabadult hajóágyúként" nagyon sok szavazói csoportot megsértett - tette hozzá." - Vona Gábor: Márki-Zay Péter fárad, minden nyilatkozata újabb muníció a kormánypártoknak" infostart . hu 2022. február 16 - Tovább sértegeti az embereket Márki-Zay Péter: ezúttal ostoba szavazókról beszélt" hirado . hu 2021.12.02. - Birkák és patkányok után most éppen „gombák” a választók, de a baloldal jelöltje már korábban is „szegény, sötétségben tartott embereknek” nevezte a jobboldaliakat. 2021/11/21 - Nemcsak általánosságban a nőket, de konkrétan Dobrev Klárát is sértegette Márki-Zay Péter...." video tv2play . hu 2022.02.11. - Márki-Zay Péter ismét sértegeti a vidéki embereket (Videó) "Márki-Zay Péter szerint vidéken nem mindenki tudatlan, mert ő és a polgármesterek többsége nem az. Vagyis mindenki más igen. " 2022-02-04 pestisracok . hu "Milliókat sértegetett Márki-Zay Péter az elmúlt hónapokban A képviseleti demokrácia egyik legfontosabb alapelvét, az emberek tiszteletét sérti meg nap mint nap az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A választópolgárok stílustalan szidalmazása miatt népszerűsége folyamatosan és gyorsan csökkent az elmúlt hónapokban. - „Aberrált”, tudatlan”, „ostoba”, „áruló” és „fogyatékos” – ezekkel a szavakkal sértegette Márki-Zay Péter emberek millióit az elmúlt hónapokban, és lassan már nem marad olyan társadalmi csoport, amelyet ne bántott volna meg – hívta fel a figyelmet Deák Dániel legújabb videójában. A XXI. - Század Intézet munkatársa kommunikációs ámokfutásnak nevezte Márki-Zay kijelentéseit, és láthatóan az sem segít, hogy – a kínos helyzetet felismerve – a baloldal újságírókat tett mellé, mondván, azok majd visszafogják." Vasárnap . hu / 2022. 01. 26 2021. november 28 FRISSS . HU - "...A politológus úgy véli, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölt gyakorlatilag politikai öngyilkosságot követ el azzal, hogy sértegeti a választókat és hogy olyan témákban, amelyben a kormány álláspontját körülbelül az emberek 70 százaléka támogatja, szembemegy a többség akaratával....." - „Van, akit 90 milliós, van, akit 900 milliós támogatással tud megvenni a Fidesz” – jelentette ki az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, aki a Magyar Hangnak adott interjút. Márki-Zay Péter többek között elmondta, hogyan viseli „a baráti tüzet”, illetve tudomása van olyan ellenzéki politikusról is, akit a gyerekének a kábszeres ügyével fognak." (TERMÉSZETESEN TÉNYEK, BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL!!!) 2022.01.20 Magyar Hang; Index - "Márki-Zay Péter szerint már az „ördög ügyvédje” is lepaktált a Fidesszel, ezért nem kerül nyilvánosságra, ki homoszexuális a kormányban. (GÁTLÁSTALANUL BUZIZIK, mint MÉLYHITŰ KERESZTÉNY) Mindenki áruló...Azt is lehetségesnek tartotta, hogy más miniszterelnök-jelöltet keressenek helyette a szövetségesei. Később ennek kapcsán az ATV-ben már azt mondta: „Bárki vezércserét szeretne az ellenzék élén, az a Fidesz beépített árulója.” Erről januárban is meglehetősen paranoid módon nyilatkozott Márki-Zay, amikor a Magyar Hangnak úgy fogalmazott, hogy „máig vannak önzők és árulók, akik akadályozzák az összefogást és a Fidesz leváltását”. (TERMÉSZETESEN TÉNYEK, BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL!!!) - 444 . hu-n jelent meg egy közvélemény-kutatás, amelyben jelentős Fidesz-fölényről számoltak be. - Márki-Zay erre úgy reagált, hogy nem hiszi el az eredményt, s arra utalt, a kutatást valakivel megfinanszíroztatta az ellenzék. A hódmezővásárhelyi polgármester hírhamisítással vádolta a Telexet"(TERMÉSZETESEN TÉNYEK, BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL!!!) 2021. december. 16. 06:54 - hvg . hu - 444 . hu: Jelentősen megerősödött a Fidesz az előválasztás óta A kormánypártokat 46, az ellenzéki listát csak 32 százalék támogatja A 444 . hu úgy tudja, hogy a Fidesz saját, szintén nem a nyilvánosságnak készült mérései is hasonló támogatottsági arányokat jeleztek az elmúlt hetekben. - „Aki nem aberrált, beteges fideszes gondolkodású ember, az pontosan tudja, hogy ez egy gyűlöletkeltő hazug népszavazás" – mondta Márki-Zay Péter kedden, újságíróknak nyilatkozva. Hogy mennyire nem GyF a probléma??!! - Jól felmérhető, hogy most Bp-n is mérhetően csökkent az ellenzék támogatottsága 2022-ben. 2019-ben felszántotta az ellenzék GyF-el együtt, de MZP nélkül a fővárost. Most viszont erősödött a fidesz, nem is kicsit - sok helyen rezgett léc. A politikai fősodor és a prominens személyek semmit sem változtak az ellenzéken belül Bp-n a 2019-es szavazás óta, csak egy probléma volt ez a kretén MZP kommunikációja. Ergo: az ő sara - az ellenzék nagy méretű veresége - a fröcsögő, mindenkit ostobázó, árulózó kommunikáció elijesztette minimum a nem pártszimpatizáns szavazókat és ez vonatkozik az ország egészére. Nem voltak hajlandók be fogni az orrukat. MZP a cipőjét sem pucolhatná Gyurcsánynak!! Az ellenzék egész addig veszíteni fog, amíg ki nem áll GyF mellet és nem engedi be a fidesz hazug lejárató propagandáját az ellenzéken belülre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!