A szavazatok újraszámolását követeli a Mi Hazánk

2022. április 10. 07:12

A párt a szavazatszámlálás utolsó óráiban elveszített egy mandátumot, így már csak 6 képviselőjük lesz az új parlamentben.

2022. április 10. 07:12
null

A szavazatok ellenőrzését és újraszámlálását követeli a Mi Hazánk. Toroczkaiék a bejelentő közleményben kifejtették, hogy nehezményezik, hogy a szavazatszámlálás utolsó óráiban elvesztettek egy mandátumot,

így az addigi 7 helyett 6 képviselőjük lesz az új parlamentben. 

Mint ismeretes, szombaton számolták össze a levélszavazatokat, az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók voksait, így a mandátum arányok, a nap folyamán többször is változtak. 

„Kimondhatjuk, hogy mindössze 48 (!) szavazat alapján vették el a Mi Hazánktól a hetedik mandátumot. Tekintettel arra, hogy Marosvásárhelyen egy zsáknyi, félig megsemmisített szavazólapot találtak, amelyeken jól láthatóan a Mi Hazánkra is adott voksok voltak, Délvidéken pedig a Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló VMSZ aktivistái kézbesítették, átvételi elismervény nélkül, a választásokon szavazati joggal rendelkezők szavazólapjait, a vizsgálatok lezárásáig nem fogadjuk el a jelenlegi helyzetet” – írta a párt a Toroczkai László által jegyzett közleményben.

Kapcsolódó

Itt a végeredmény: 135 mandátummal alakíthat kormányt a Fidesz-KDNP
Befejezte a Nemzeti Választási Iroda a levélszavazatok előzetes összesítését. Eldőlt a billegő körzetek sorsa is. Bővebben is érdekel...

Befejezte a Nemzeti Választási Iroda a levélszavazatok előzetes összesítését. Eldőlt a billegő körzetek sorsa is.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 243 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2022. április 11. 01:57
Az egész ellenzék a DK gyűjtő pártjai más más pártnéven , mi mozgalom párt dk verőlegénye. Torockai mondja ,legradikálisabb , azt jelenti ők üvöltöznek cirkuszolnak . Igazság szerint a parlamentben ellenzék közül dk- mi hazánk mozgalom -jobbik üti meg az 5% küszöböt , többi 5% alatt megbújik Gyurcsány pártja mögött. Ezeknek a parlamentben nem lett volna szabad bekerülni , csak úgy ha külön külön az 5% elérik. Törvényt kellene változtatni , ne lehessen más párt mögött 5% alatt a parlamentbe bebújni .
Biivisz
2022. április 10. 22:50
Azért az vicces, hogy Boróka, meg a Telex közös féknyúzából a Mihazánk próbál hasznot húzni. :-)
kiss.istvan770
2022. április 10. 18:49
"Tekintettel arra, hogy Marosvásárhelyen egy zsáknyi, félig megsemmisített szavazólapot találtak, amelyeken jól láthatóan a Mi Hazánkra is adott voksok voltak, ..." Nem zavar, hogy erről már február elsején, előre cikket írt a telex, amikor még ki sem nyomtatták a szavazati íveket. Csak a képet csatolták hozzá utólag. A szervező minden valószínűség szerint a nemzet és hazaáruló Parászaka Boróka lehetett. Azzal, hogy a te bandádat írták rá, csak azt akarták leplezni, hogy ballibbantak csaltak. Egyébként a szavazókat azonosító cédulákat direkt nem hagyták a helyszínen, mert nehezen lett volna hihető, hogy Parászka és társai rátok szavaztak. :) A jobbik 2.0-nál természetes az oktalan reklamáció.
civilvilmos
2022. április 10. 18:12
Mi is ez a 48(!) szavazat különbség? Nem, nem szavazat, hanem osztószám különbség. A Mi Hazánknál a szavazatok hetede, a Fidesznél a szavazatok 48-ad része. Vagyis akkor maradhatott volna meg a Mi Hazánk hetedik mandátuma, ha - ők kapnak 333-mal több szavazatot, vagy a Fidesz 2280-nal kevesebbet. A Fidesznek kevesebb is lett volna kb. 25 ezerrel, ha Vajda Zoltán az utolsó pillanatban nem veri meg Szatmáry Kristófot, s nem növekszik meg ennyivel a Fidesz töredékszavazataik száma. Ezért akár Vajdára is haragudhatna a Mi Hazánk, az ő győzelme miatt veszítették el azt a mandátumot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!