Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

„A politikához két dolog kell: nagyon komoly bátorság és még nagyobb alázat” – fogalmazott a politikus.

A makói-hódmezővásárhelyi térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán köszönte meg egy héttel a választás után a ismét a szavazók bizalmát.
A Facebook-oldalán közzétett videóban elhangzott, hogy

„óriási ellenszélben kellett bizonyítaniuk, hogy méltóak a bizalomra”.
Ismét megköszönte azoknak a választóknak a bizalmát, akik 2022-ben „elsöprő és meggyőző arányban” a Fidesz-KDNP-re és rá adták a voksukat a Csongrád-Csanád megye 04. számú választókerületben.
Hangsúlyozta: „ezt az óriási bizalmat még nekünk is meg kell szoknunk”, majd azzal folytatta, hogy „alázattal meg fogjuk köszönni és hálálni” mindezt.
Lázár János kiemelte
Végül az egykori kancelláriaminiszter kitért arra, hogy
„munkára jelentkezem, hogy közösen dolgozhassunk ennek a közösségnek a felemelkedéséért!”
Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala