Bár a politikus különlegesnek igyekszik beállítani távolmaradását a parlamenti ülésteremtől, abban nincs semmi rendkívüli, írják. Az utóbbi időben ugyanis Hadházy Ákos lényegében nem járt be a munkahelyére. Az elmúlt egy évben mindössze két alkalommal, tavaly május közepén és szeptember végén tisztelte meg jelenlétével a törvényhozás munkáját. Hangsúlyozták: ahhoz képest, hogy Hadházy akkurátusan elkerülte a Parlament épületét, országgyűlési képviselőként szép summát vehetett fel. A politikusnak az elmúlt egy esztendőben bruttó 14 740 800 forint illetmény járt, tiszteletdíja március óta bruttó 1 316 400 forint.
Ezen felül Hadházyt megilleti üzemanyagkártya, kap irodát, lakást, kommunikációs eszközöket, illetve foglalkoztathat munkatársat.
Emlékeztettek: Hadházy Ákos a legutóbbi alkalommal, 2018-ban is igyekezett felhasználni az Országgyűlés megalakulását némi médiafigyelem megszerzésére – akkor az alakuló üléshez képest egy hónappal később, június 4-én tette le a képviselői esküjét. Abban ugyanakkor láthatóan nem hisz, hogy parlamenti felszólalásokban hívja fel a közfigyelmet egyes fontos ügyekre vagy így képviselje választóit. Az elmúlt négy évben Hadházy mindössze három alkalommal emelkedett szólásra a Parlamentben, ebből kétszer éppen a saját mentelmi ügyeivel összefüggésben beszélt. Botrányt ellenben volt ideje okozni, teszik hozzá: a hírcentrum szerint a magyar demokrácia egyik mélypontja volt, amikor 2019-ben Hadházy Ákos trágár feliratú táblát emelt a magasba a képviselőházban.