Most már Stummer élvezi a 2010 előtti „pofátlan banda” támogatását, a Békes megye 1. számú választókörzetében valamennyi balos párt közös jelöltjeként indul a parlamenti mandátumért. Ahogy a DK-nak vagy az MSZP-nek sincs már gondja a Jobbik „náci” múltjával.
Olyannyira nincs, hogy Márki-Zay Péter január végén közzé tett szakértői listája szerint Stummer felel a nemzetbiztonságért. Vona Gábor volt Jobbik-elnök ennek kapcsán az ATV-ben arról beszélt, tehetséges politikusnak tartja Stummert, de ha ő lesz egy kormányváltást követően a nemzetbiztonságért felelős személy, akkor arra kér mindenkit, hogy építsen ojjektumot, mert baj lesz. „A nemzetbiztonság, ott ugye kétféle ember van: vagy aki elvégezte az ezzel kapcsolatos iskolákat, vagy tapasztalt vén róka” – mondta Vona, hozzátéve, Stummerre – aki bár bizottsági elnök volt, de nem bennfentes ezen a területen – bízni a nemzetbiztonságot csak arra volt jó, hogy a Jobbik is kapjon valamit. „Hogy ha nincs a nemzetbiztonságra erősebb embere az ellenzéknek, akkor nagyon nagy a baj” – szögezte le Vona Gábor.
Megírtuk: Stummer neve abban az évben felmerült az előző évtized egyik legnagyobb felsőoktatási, illetve jobbikos botrányában. Emlékezetes: 2014-ben derült ki, hogy az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatában listát vezettek a gólyákról, vállalhatatlan jelzőket társítva hozzájuk. Az atv.hu által nyilvánosságra hozott dokumentumban szerepelt egy ilyen megjegyzés: „faszkalap újpestdrukker (stummer voltam)”.
A botrány kirobbanásakor már segédtanárként oktató, korábban a kollégiumi hallgatói önkormányzatot vezető Stummer tagadta, hogy ő írta volna ezt a sort a listára, sőt, a korabeli sajtóbeszámolók szerint perrel fenyegetőzött azokkal szemben, akik ezt állítják. (Ezt mi sem tesszük.) Végül magától elhagyta az egyetemet, hogy a politikai pályára koncentráljon.