Pályázati botrány körvonalazódik a baloldal kalocsai jelöltje körül

2022. március 11. 10:00

Magóné Tóth Gyöngyi megbízási szerződést kapott az általa vezetett intézménytől, a saját maga által koordinált pályázat keretében.

2022. március 11. 10:00
null
Pálfy Dániel Ábel

Zavaros ügy körvonalazódik az ellenzék Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében induló képviselőjelöltje körül. Az ellenzéki előválasztási procedúra keretében Dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a DK politikusa, Bács-Kiskun megyei közgyűlési képviselő aláírta az úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozatot, amelynek negyedik pontja így szól: Pályafutásom során a rám bízott állami, önkormányzati és európai uniós forrásokkal legjobb tudásom szerint, az ország érdekében, felelősen gazdálkodtam.

A közelmúltban kiderült információk szerint azonban úgy tűnik, Magóné nyilatkozata nem fedi a valóságot. 

Ugyanis több általa kezelt kalocsai pályázat esetében szabálytalanságok, valamint ezek gyanúja vetődött fel. Ennek következtében pedig már most is több millió forintot elérő összeget köteles visszafizetni a pályázó önkormányzat, de a polgármester által kezdeményezett vizsgálat még sok mindenre fényt deríthet.

Az ellenzék jelöltje projektasszisztensi szerződést kapott a saját maga által koordinált pályázat keretében

A Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár által a „Tanulási programok Kalocsán: Az élethosszig tartó tanuláshoz való hozzáférés biztosítása és fejlesztése” címmel beadott pályázati projektre 50.087.028 forintos támogatást nyertek el, ebből azonban legalább 1,3 milliót vissza kell fizetni, mert egy vizsgálat elszámolási szabálytalanságokat állapított meg.

A szintén a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár által „Család és KarrierPont Kalocsán” címmel beadott pályázati projektre 199.755.450 forint finanszírozott forrást nyertek el.

Ebben a projektben meglepő módon az intézmény a saját vezetőjével, Magóné Tóth Gyöngyivel kötött 2017-től 2020-ig, határozott időre szerződést,

miután ő egy papíron heti 20 órás munkát igénylő projektasszisztensi munkakörre tett ajánlatot, összesen bruttó 4 millió 320 ezer forintért, amelyet el is nyert. (Mint korábban beszámoltunk, nem ez az első eset, hogy egy DK-s jelölt „saját magával” köt szerződést.)

Túl azon, hogy nem egyértelmű, mindez szabályosan történt-e, kérdéses, hogy teljes állású intézményvezetőként hogyan végzett volna el még heti 20 óra munkát. De itt még nincs vége a történetnek, ugyanis a projekt keretében Magóné lánya is nyert megbízást mint „szakmai vezető”.

Mindkét pályázat esetében Magóné volt az, aki a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár igazgatójaként a támogatási szerződést aláírta, a támogatásokkal kapcsolatos ajánlatkéréseket, beszerzéseket, a szolgáltatókkal való szerződéskötéseket, pályázatok kiértékeléséről szóló jegyzőkönyveket, az elszámolásokat, kifizetéseket igazoló teljesítés-igazolásokat mind-mind ő kezelte és jegyezte.  

Kivéve egyet, amely az ő foglalkoztatásáról szól. Ezt a helyettese, Tóth Emese írta alá, csakúgy, mint a teljesítésigazolásait és beszámolóit. Egy 2020-as dokumentum szerint Magóné korábbi helyettese, Tóth Emese jogosultságot kapott a szerződések aláírására. Ezek szerint tehát korábban nem volt ilyen joga, ami azt jelentheti, hogy

Magóné szerződését és a teljesítésigazolásokat is jogosulatlanul jegyezte.

A kalocsai polgármester az önkormányzat képviselőtestületének február 17-i ülésén közölte, az elmúlt időszakban napvilágra került információk fényében meg kell vizsgálni a 2014-2019 közötti önkormányzati ciklusban beadott és megvalósult összes önkormányzati pályázatot.

Borítókép: Magóné Tóth Gyöngyi Facebook-oldal

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindenhova
2022. március 12. 09:52
Hogy nekem ilyenek miért nem jutnak az eszembe...? :(
józan paraszti ész
2022. március 11. 19:39
A lényeg elsikkad ( Az, hogy egy komcsi lop/mutyizik nem újdonság és nem meglepő, az a normál ügymenetük. "Család és KarrierPont Kalocsán” címmel beadott pályázati projektre 199.755.450 forint finanszírozott forrást nyertek el." 199 millió forintért ".. a hároméves projektidőszak alatt egy olyan térségi Család és KarrierPONT kialakítása, amely komplex szolgáltatásrendszerével és széleskörű együttműködési hálózatával valódi segítséget jelentsen a térség aktív korú (elsősorban nők) lakosságának a munkapiacon való érvényesüléshez, munkapiaci megmaradáshoz úgy, hogy mindezt a családi értékek és a helyi hagyományok előtérbe helyezésével teszi." Azaz nem csináltak semmit! Ez egész "projekt csak duma, magyarul bullshit (hülye duma).
sasszem
2022. március 11. 12:43
Magóné, Bangóné!
nempolitizálok
2022. március 11. 12:15
Eleve nem is lett volna jó jelölt, ha nem tolvaj., mert megszólná a többit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!