Jelentős veszteségeket okozott Somogy megyének a DK kaposvári jelöltje által vezetett cég

2022. március 03. 19:00

Varga István ügyvezetése alatt súlyos szabálytalanságok történtek a Somogy Megyei Média Kft-nél. Olyan is előfordult, hogy vezetőként egy másik, általa vezetett céggel írt alá szerződést frekvencia-használatról az ellenzéki jelölt.

2022. március 03. 19:00
null

A megvilágosodás céljából többek közt az anyagi javakról, világi tulajdonról lemondó személy – ezt jelenti a baloldali összefogás Somogy megyei 1-es számú választókerületében induló jelöltjének beceneve, a Fakír. A napokban megjelent sajtóhírek alapján azonban úgy tűnik, DK-s Varga Istvánra nem feltétlenül illik a fenti definíció. 

A Kaposvár Most ugyanis arról számolt be, hogy miközben a Somogy megyei önkormányzat médiacége, amelynek ekkor Varga István volt az ügyvezetője, 2003 és 2007 között veszteséget halmozott fel, egy másik, általa vezetett cég pedig ezzel összefüggésben, szinte ingyen jelentős reklámpiachoz jutott. 

De ki is Varga István? Az ellenzék által szervezett előválasztásra leadott önéletrajza szerint újságíró, aki a MÚOSZ újságíróiskolájában végzett a nyolcvanas évek elején, azaz még jócskán a szocialista diktatúra idején, belpolitikai újságíróként. Később ebben a minőségében dolgozott 1991 és 1996 között a Népszabadságnál, valamint több Somogy megyei regionális sajtótermék főszerkesztője volt. Emellett általános iskolai tanító végzettséggel is rendelkezik. Ezek alapján nincs nehéz dolga az olvasónak, hogy elhelyezze őt a magyar politikai palettán, így nyilván nem meglepetés, hogy a „független” újságírói státuszt feladva, az őt kormányzása idején lovagkereszttel kitüntető Gyurcsány Ferenc pártjában, a Demokratikus Koalícióban lépett politikai pályára.

szerint újságíró, aki a MÚOSZ újságíróiskolájában végzett a nyolcvanas évek elején, azaz még jócskán a szocialista diktatúra idején, belpolitikai újságíróként. Később ebben a minőségében dolgozott 1991 és 1996 között a Népszabadságnál, valamint több Somogy megyei regionális sajtótermék főszerkesztője volt. Emellett általános iskolai tanító végzettséggel is rendelkezik. Ezek alapján nincs nehéz dolga az olvasónak, hogy elhelyezze őt a magyar politikai palettán, így nyilván nem meglepetés, hogy a „független” újságírói státuszt feladva, az őt kormányzása idején lovagkereszttel kitüntető Gyurcsány Ferenc pártjában, a Demokratikus Koalícióban lépett politikai pályára.

Szabálytalanságok a Varga által vezetett cégnél

A DK-s képviselőjelölt 2003-tól 2007-ig (többek közt)

a Somogy Megyei Média Kft. ügyvezetője volt, amelyről egy 2008-as vizsgálat kiderítette, hogy az előző években, Varga vezetése idején súlyos szabálytalanságok történtek a működésében. 

Az azóta megszűnt cég, a Somogyi Média Kft. „tulajdonjogának megszerzése jelentős veszteséget, vagyonvesztést okozott a Somogy Megyei Önkormányzatnak” – olvasható a vizsgálat eredményeit bemutató jelentésben. A megyei önkormányzat megbízása alapján a vizsgálatot végző  dr. Bizderi Ilona 54 603 755 forintra becsülte a felhalmozott veszteséget (ez az összeg 2007-ben nagyságrendekkel többet ért mint jelenleg). 

A szakember jelentésében hozzáteszi: figyelembe véve, hogy az Önkormányzat ezt a pénzt leköthette volna, amellyel több millió Ft haszon is együtt jár, jelentős veszteségről van szó. A mérleg pozitív oldalán mindössze a cég előző tulajdonosaitól behajtott 18 millió forint és egy regionális frekvenciahasználati jog állt.

Varga István szerződéseket kötött Varga Istvánnal

Ezt a frekvenciahasználati jogot pedig a Somogyi Média Kft. havi egymillió forintért bérbe adta a Hét Domb Kft.-nek, amelynek hogy, hogy nem, szintén az említett Varga István volt az igazgatója. Ráadásul olyan, utóbbi cégre nézve előnyös szerződést kötöttek, hogy az ORTT-nek (ma NMHH) fizetendő műsorszolgáltatási díjat, valamint a szerzői jogdíjakat is a megbízónak kellett fizetnie. Ez el is vitte a bejövő egymillió forintot – amennyiben meghaladta, a különbözetet a megbízottnak kellett fizetnie.

Azaz a Varga István által vezetett Hét Domb Kft. gyakorlatilag szinte ingyen bérelte a frekvenciát,

amely révén jelentős reklámpiachoz jutott, miközben a szintén általa vezetett önkormányzati médiacég közel 55 millió forint veszteséget szenvedett el.

Kölcsönszerződések, összeférhetetlenség

Az ügy azonban itt még korántsem ért véget. Kiderült ugyanis, hogy a Varga által vezetett Hét Domb Kft. nevű magáncég 2003 májusa és 2005 januárja között több alkalommal jelentős összegeket adott kölcsön a likviditási problémákkal küszködő önkormányzati médiavállalatnak. Összesen 14 és fél millió forintról írtak alá szerződést a cégek képviselői. Pontosabban képviselője, hiszen mindkét céget ugyanaz a Varga István vezette. Mindez ráadásul

a Munka Törvénykönyvének összeférhetetlenségre vonatkozó paragrafusa alapján jogellenes, mert Varga István ekkor mindkét szerződő félnek cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselője volt.

A vizsgálati jelentés szerint ráadásul a kölcsönszerződéseket a megyei közgyűlés pénzügyi bizottságának megkerülésével kötötték meg, pedig erre szükség lett volna az alaptőke 25 százalékát meghaladó hitel felvételéhez.

A kölcsönökből 4,8 milliót fizettek vissza, azaz Varga István vezetésével sikerült közel 10 millió forinttal eladósítani a Somogyi Média Kft.-t. Ezt a tízmilliós adósságot pedig azzal tudta le az önkormányzati cég, hogy 10 hónapig nem kellett fizetnie a frekvencia használatáért a Varga István által vezetett médiacégnek, amely akkor a helyi Enjoy rádió műsorait készítette.

A Varga István által vezetett magáncég tehát kölcsönadott a Varga István által vezetett önkormányzati cégnek,

amely ezért ingyen adott neki frekvenciát – és ezzel reklámidőt – sőt, még a műsorszolgáltatási- és jogdíjakat is kifizette a Hét Domb Kft. helyett. A rendszeres likviditási problémák miatt az APEH kétszer is végrehajtást kezdeményezett a Somogyi Média Kft.-vel szemben, amelyet végül 2015-ben töröltek a cégnyilvántartásból.

Borítókép: Dobrev Klára Facebook-oldala

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2022. március 04. 07:40
Érdemes lenne a halál büntetése visszaállitani. A dolgok meghaladtak egy plafont halál .Azért egyesek minden emberi határt túl hágnak.Csak 1-2-vel statuálnának példát rögtön rend lenne.
T. Péter
2022. március 03. 21:52
"ez az összeg 2007-ben nagyságrendekkel többet ért mint jelenleg" Na, azért ekkora infláció nem volt...
cutcopy
2022. március 03. 20:19
"őt kormányzása idején lovagkereszttel kitüntető Gyurcsány Ferenc" Beszarás milyen könnyen kaphatott lovagkeresztet egy mindenre alkalmatlan alkoholista jóelvtárs..
APA152
2022. március 03. 19:40
Álhír. A libsevikek mindig is gerincesek,becsületesek,és tiszta kezűek voltak. És most is azok. Aki ezt nem hiszi,az náci !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!