Március 27-én tüntetnek a vásárhelyi romák Márki-Zay és Z. Kárpát ellen

2022. március 22. 15:43

Döntésüket azzal indokolták, hogy Márki-Zay Péter nem tett eleget a kérésüknek, nem léptette vissza Z. Kárpátot.

2022. március 22. 15:43
null

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Hódmezővásárhely Cigány Nemzetiségi Önkormányzata március 17-én nyílt levélben szólította fel Márki-Zay Pétert, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét hogy léptesse vissza az ellenzéki lista 9. helyén szereplő Z. Kárpát Dánielt.

Mivel ennek a kérésnek a város első embere nem tett eleget, ezért a Roma Önkormányzat nemzetiségi képviselője, Dr. Rafael Balázs Leándrosz egy újabb levelet fogalmazott meg kedden, amelyet a Promenád24 változtatás nélkül közölt le.

A nyílt levélbe foglaltak értelmében a vásárhelyi romák

a megyei jogú városban.

Mentegeti a baloldal a karlendítő képviselőt

Mint ismeretes a közelmúltban egyre nagyobb botrány kerekedett a Jobbik képviselő körül, akiről előkerült egy olyan felvétel, amelyen náci karlendítéssel köszönt.

A videó komoly visszhangot váltott ki a magyar közéletben. Azonban a baloldal prominens alakjai ahelyett, hogy elhatárolódtak volna Z. Kárpáttól, inkább mentegetni kezdték az óbudai jobbikos politikust. Márki-Zay a történtek után először azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint a képviselő nem gondolta komolyan tettét. Majd azt a kérdést fogalmazta meg, hogy miért mosolygott a felvételen.

Nyitóképen Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa társaival március 15én. Fotó: Z. Kárpát Dániel Facebook-oldala

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gecorbi
2022. március 23. 09:27
Oszt Farkas Flóri ellen volt-e már tüntikétek?
Oriza
2022. március 23. 08:58
Mikor a fajtársaik védtelen időseket gyilkolnak,azért is tüntessenek.....
Rocktoberi
2022. március 22. 23:26
Ezt egy ballibsi se gondolta volna pár évvel ezelőtt. Akkor még ők tüntettek Zakkant Danikáék ellen... :) :) Most meg összeragadtak velük.
Türelem
2022. március 22. 18:55
Helyes, de ez legyen országos akció a nácik ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!