Vádlott lett a kecskeméti baloldali jelölt, Bodrozsán Alexandra

2022. március 30. 19:43

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt indult büntetőeljárás a baloldal kecskeméti jelöltje ellen.

2022. március 30. 19:43
null

Az újpesti baloldali Bodrozsán Alexandra ellen feljelentést tett Nemcsik Mátyás, mivel az a személyét érintő, emberileg is bántó és megalázó, alaptalan támadást hajtott végre – fejtette ki a közösségi oldalán az önkormányzati képviselő.

„A mai napon volt a békítő meghallgatás, ahol egyértelművé vált, hogy nem szeretnénk visszalépni, szeretnénk, ha ez az ügy tovább folytatódna.

Megállapították, hogy Bodrozsán Alexandra az általam tett feljelentésben vádlottként fog szerepelni”

– nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Nemcsik Mátyás. A képviselő hangsúlyozta, hogy egy jelölt ilyen kijelentéseket tegyen, megengedhetetlen.

„Úgy gondolom, hogy az a fajta politizálás, egymás negatív megbélyegzése elviselhetetlen. Nem tűrhetjük itt, Kecskeméten, hogy a politikai élet ilyen negatív irányba menjen el” – tette hozzá a Nemcsik Mátyás.

Nyitókép: Bodrozsán Alexandra Facebook-oldala

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iIonah
2022. március 31. 19:13
Nocsak, kutyusokkal fajtalankodott a kis bögyös szöszi?
nyugalom
2022. március 31. 13:30
A festett körmű celeb matrac! Kié is?
simonvitéz
2022. március 31. 11:02
Jó kis csaj, mondhatom. Biztosan a politikusi pálya a legmegfelelobb a számára..?
makám
2022. március 31. 08:38
"Vádlott lett a kecskeméti baloldali jelölt, Bodrozsán Alexandra" a fodrásza is megérdemelne egy büntetőpert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!