Elkeseredett szembesítő kampányba kezdett a baloldal Gyulán. A helyi ellenzék olyan szórólapot terjeszt, amelyen a választókerület 71 esztendős fideszes képviselőjét félreérthetetlenül a korára utalva állítják szembe a Gyurcsány-párt helyi jelöltjével, az 51 esztendős, DK-s Leel-Őssy Gáborral.
A tapasztalt jobbos honatya és az operettellenzéki bogárirtó harca a gyulai „billegőben”
A „csatatér körzetek” közé sorolják Békés megye 3-as, gyulai székhelyű egyéni választókerületét, ahol azonban 2018 óta nem sikerült egységbe kovácsolódnia a baloldalnak. Bővebben!
A Gyurcsány-párt helyi jelöltje egyébként remek fideszes üzleti kapcsolatokkal rendelkezik
A rovar- és rágcsálóirtó cégekkel nyomuló
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Itt az eddigi legfontosabb grafikon: ennyi esélye van a Fidesznek és a Tiszának a választási győzelemre
Leel-Őssynek egyébként sok nehézsége nincs a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ugyanis sorra nyeri a közbeszerzéseket fideszes településeken is.
Konzorciumtagként, önálló üzleti szereplőként megbízásokat kapott nemcsak balos, hanem fideszes önkormányzatoktól is. Szerződésben állt például Miskolc városával a fideszes Kriza Ákos polgármester idején is, vagy Budapesten a szintén jobboldali városvezetést megtestesítő Tarlós István-korszakban. Kormányközeli kapcsolatai miatt az előválasztáson kollaboránsnak, operettellenzékinek nevezték ellenfelei.
A Fidesz helyi jelöltje, a már most is parlamenti képviselőként tevékenykedő Dr. Kovács József, aki évtizedekig dolgozott a gyulai kórházban, többek között 10 évig a kórház orvosigazgatója volt, 14 évig pedig kórházigazgatóként dolgozott.
A DK-s Leel-Őssy egyébként korábban azzal kampányolt, hogy olyan országot szeretne, ahol a végigdolgozott életeket megbecsülik.
Mutatjuk a szórólapot, amivel a korára utalva állítják szembe a helyi baloldal jelöltjével:
Stratégiai hiba a Tisza részéről Kapitány, Orbán Anita és Kármán András szerepeltetése. Nem véletlen, hogy Lázár János mondatait próbálja életben tartani az ellenzék. Trükkökkel manipulálnak a baloldali elemzők annak érdekében, hogy a Tisza fölényét kommunikálhassák.
Pártlistát csak az a párt állíthat, amely legalább tizennégy vármegyében és a fővárosban, összesen 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet tud indítani.
A robbanás hat embert sebesített meg, köztük egy ötéves gyereket.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 31 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
UzBence
2022. március 30. 16:48
Ha kep alapjan szavaz valaki az meg is erdemli. Egyszinten van a terjesztovel.
Válasz erre
0
0
Pitypangocska
2022. március 30. 09:25
Ellenzéki körökben valóban komoly kérdést jelenthet, hogy egy komoly szakmai végzettséggel és 10 éves politikai tapasztalattal rendelkező orvosigazgató vagy egy csótánypusztító alkalmasabb országgyűlési képviselőnek...
Válasz erre
2
0
Papamaci1957
2022. március 30. 09:17
A Leel-Össy régi magyar családnév, sok tudós elmét adott az országnak.
Ez a Gábor hogy tudott így elfajzani?
Válasz erre
2
0
Bömbi
2022. március 30. 09:06
Most ez az aljas kapányfogás terjed a baloldalon.
vö
https://www.vaol.hu/vezeto-hirek/2022/03/letezik-e-aljasabb-annal-amikor-valakit-a-kora-miatt-tamadnak
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!