Bangóné a diplomabotrányról: Az első perctől kezdve vállaltam a felelősséget, Hajnal Miklósnak is vállalnia kellene

2022. március 08. 08:42

Az MSZP korábbi politikusa szerint „ha valami az egyik pártra vonatkozik, akkor a másik párt képviselőire és jelöltjeire is vonatkoznia kell”.

2022. március 08. 08:42
null

Mint arról korábban írtunk, Bangóné Borbély Ildikó ügyéhez hasonlóan Hajnal Miklós is diploma nélkül nevezte magát közgazdásznak. És bár alighogy megírtuk, hogy hallgat a baloldal, majd gyorsan kizárták a diplomabotrányba keveredő Bangónét az MSZP-ből, a Momentum azóta sem mondja meg, Bangóné sorsára küldi-e Hajnalt. Sőt, Hajnal Miklós utóbb azt nyilatkozta, kvázi magyarázatként befejezetlen tanulmányaira, hogy „mondhatnám, hogy fontosabb volt nekem Magyarország jövője a saját tanulmányaimnál”.

Bangóné szerint az ellenzék etikai kódexe valakire vonatkozik, valakire pedig nem

Az Index kedden interjút közölt Bangónéval, akit többek között a korábbi MSZP-s politikus diplombotrányáról is kérdeztek. Bangóné kérdésre válaszolva felidézte: „az ellenzéki pártok felállítottak egy etikai kódexet”.

Mint fogalmazott: „Hajnal Miklóssal kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy ez az etikai kódex valakire vonatkozik, valakire pedig nem. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mi fér bele a későbbi politikai élete szempontjából, és mi nem. A Momentum és Hajnal Miklós úgy döntöttek, hogy nem vállalják az ő hasonló ügyének a következményeit.

– húzta alá Bangóné.

Még magyar középiskolában tett érettségije sem volt Hajnalnak, amikor már közgazdászként hivatkozott magára

Egészen friss hírmorzsa a Bangóné által emlegetett Hajnal Miklós kapcsán, hogy a momentum politikusa legutóbb azt nem találta el, pontosan milyen státuszban van jelöltsége, valamint kiderült az is, hogy bár korábbi nyilatkozata szerint „már sajnálja”, hogy közgazdászként hivatkozott magára, azért továbbra is diplomásnak állítja be magát.

Pedig a lapunk birtokába jutott információk szerint

amikor Hajnal Miklós közgazdásznak vallotta magát, még magyar középiskolában tett érettségivel sem rendelkezett.

Információnk szerint a baloldal hegyvidéki jelöltje évekig járt a Radnóti gimnáziumba, azonban az intézményben nem tett magyar nyelven középiskolai érettségit, semmilyen tárgyból. Ezt követően egy magániskola, az Intenational Brittish School diákja lett, ahonnan egy nemzetközi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, 2014-ből, ugyanis később, 2021-ben tett magyar érettségit (történelemből) is. Erről ide kattintva olvashat bővebben. Hajnal jelenleg az ELTE jogi karának hallgatója.

Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, pedig saját bevallása szerint csak érettségije van

Az ellenzék hegyvidéki jelöltje mindössze egy nemzetközi érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió (502 200) forintért. Bővebben is érdekel...

Visszatérő elem a diplomabotrány a baloldalon

A baloldalon egyébként nem Bangóné Borbély Ildikó botránya és Hajnal Miklós ügye ez az első eset, hogy egy politikus valótlanul végzettséget, diplomát vagy nyelvvizsgát tulajdonít magának. Karácsony Gergelyről 2021 tavaszán derült ki, hogy nyelvvizsga hiányában nem szerezhetett volna jogszerűen doktori fokozatot és a Corvinuson sem oktathatott volna. Karácsony egyébként Bangónéhoz hasonlóan több életrajzában is szerepeltette a doktori címét. Valótlanul volt feltüntetve a Párbeszéd Magyarországért (PM) honlapján, hogy Karácsonynak PhD-ja van.

 

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rizsa
2022. március 09. 07:19
Ezért kár volt ennyire acsarkodni a parlamentben. Utánna meg a saját egykori párttársai ellen fordul . Igazi ellenzéki összetartás.
pesszimista
2022. március 08. 15:05
Bangóné igen azt mondtam sok a patkány a jobboldalon de azt hozzágondoltam a baloldalon nagyságrendekkel több van . Most, hogy nem köt már a párt fegyelem ki is mondhatom.
Connold77
2022. március 08. 14:25
Felesleges félre húzni minden lapos követ.. Csak kimásznak alóla ezek..
kolozsv
2022. március 08. 12:04
Esetleg pár szó arról is, hogy miért hazudtál? Ekkorát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!