A MÁV-Start Zrt. a mozdonyvezetők felelősségteljes munkáját javadalmazásuk során mindig kiemelten kezelte, munkabérük az elmúlt öt évben több mint 60 százalékkal növekedett, amit az idén az év elejétől újabb 10 százalék béremelés követett” – áll a MÁV közleményében.
Rámutatnak arra, hogy a mozdonyvezetők havi átlagkeresete 2021-ben meghaladta a 700 ezer forintot,
ezt tovább növelte 415 ezer forint lojalitási, és további 300 ezer forint SZÉP-kártya juttatás. Mindezeken túl a mozdonyvezetők mintegy 90 százaléka részesült további külön kifizetésekben a tavalyi évhez kapcsolódóan, 120-160 ezer forint közötti összegben.
A MÁV a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését jogellenesnek tartja
„Különös tekintettel arra, hogy a bérmegállapodás módosításakor a kollektív szerződést kötő szakszervezetek kijelentették: részükről a 2021. és 2022. évre vonatkozó bértárgyalásokat lezártnak tekintik” – írja a vasúttársaság közleményében.