Vásárhelyi Mária a FreeSZFE-n tart előadást a CEU épületében

2022. február 09. 13:23

Előadásának címe: Száműzetésünk története.

2022. február 09. 13:23
null

A szociológus családja történetéről fog mesélni február 18-án.

„Bár ilyenre még soha nem vállalkoztam, de én a saját történetem szeretném elmesélni arról, ami velem és a családommal történt 1956-ban, a forradalom leverése után.

Ez a Kádár-korszak legszennyesebb időszaka, a megtorlások ideje volt, ebbe illeszkedik a mi történetünk is, amiről azonban még a kortársaim közül is nagyon kevesen tudnak, a ma felnövő generációk tagjai pedig talán soha nem hallottak.

1956. november 4-én a Nagy Imre kormány tagjait és néhány, a miniszterelnök mellett dolgozó politikust és családjaikat behívták a Jugoszláv Nagykövetségre, ahonnan – szovjet segítséggel – Romániába deportáltak bennünket. Vagyis a hivatalban lévő kormány tagjait egyszerűen elrabolták, ami példátlan esemény volt a történelemben. Ezt követően két évig tartottak fogságban bennünket, a külvilágtól elzártan, közben a férfiakat letartóztatták és bíróság elé állították. Volt akit halálra-, másokat hosszú börtönbüntetésre ítéltek.

Ennek a két évnek a történetét szeretném elmesélni, és azoknak a nőknek – anyáinknak – a bátorságát szeretném érzékeltetni, akik ebben a végtelenül kiszolgáltatott, kilátástalan helyzetben is erőt adtak egymásnak, és minden pillanatban azon dolgoztak, hogy mi gyerekek lelkileg épségben éljük túl ezeket az éveket” – áll az esemény leírásában.

Az előadásra az úgynevezett Free Egyetem – Nyilvános FreeSZFE egyetemi előadások a CEU-n rendezvénysorozat keretein belül kerül sor.

Ezen a linken lehet jelentkezni.

Nyitókép: Facebook

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2022. február 10. 20:44
Konzervatív önkritika: ha nem barmoltuk volna el az SZFE-ügyet úgy, mint ahogy sikerült, akkor most nem kellene e fiataloknak ezt a gyagya ceus, neolibcsi szivárványos ópiumot szívniuk! Elvettük a Grundot és a mestereiket! Hiba volt, nagy hiba! Alternatívát kellett volna felépíteni és kínálni, nem ketté törni őket! Még azt is átküldtük a másik oldalra, aki eddig ezen a térfélen volt. Erről ennyit. Remélem 1x kielemzi az, akire tartozik...
Sincero
2022. február 10. 11:47
Ha ez a gyűlölködő boszorkány száműzetésben él Magyarországon, akkor miért hívja ide a migránsokat? Rosszat akar nekik? Széles a világ, vissza is emigrálhat ősei hazájába. Ott Dániel Péterhez feleségül is mehet.
szürkeSzarvas
2022. február 10. 07:17
Az ugynevezett "nagyimrés zsidókrol" beszél-akik a korábbi rákosista zsidók helyére vágytak(!) a hatalmi harcban-de a szovjet akkor éppen a hazaáruló goj Csermanek Jánosra tett-emiatt ők kicsinyt háttérbe szorultak-DE a kiváltságos(!) életük hamarosan visszatért-álellenzékként(!) -is. A gyűlölködésük alap,a Patással a bajuk,hogy nem ők (!) diktálnak neki. (Részleteket lasd-a Tellér Gyula "szamizdat tanulmányában"-masodfajú pértdráma vagy hasonló cimen.)
Dorset Naga
2022. február 09. 22:58
Apád fasiszta szimpátiájáról is megemlékezel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!