Mégsem indul a választáson a volt jobbikos Varga-Damm Andrea

2022. február 23. 18:16

Tavaly év végén még hárommillió ember megszólítását sem tartotta kizártnak Varga-Damm, most kiszállt.

2022. február 23. 18:16
null

Varga-Damm Andrea volt jobbikos képviselő bejelentette, hogy frissen alapított pártjával, a Reformerekkel mégsem indulnak az április 3-i országgyűlési választáson. A döntést a politikus Facebook-videóban jelentette be, melyben képveslőjelöltjével, Andrics Alízzal beszélnek az elmúlt hetek tapasztalatairól az aláírásgyűjtések során.

Andrics szerint „megdöbbentő mértékben” kétpólusú és megosztott a magyar társadalom, és mint fogalmazott, a „két illuzionista bohóc” (a Fidesz-KDNP és a baloldal) akar mindent irányítani úgy, hogy más ne férhessen bele ebbe a politikai térbe. Varga-Damm szerint pedig az állampolgárok 60 százaléka elutasítja a politikát és a közéletet, a kormánypárt és az ellenzék pedig csak szavazógépeknek, eszköznek használja a választókat.

A volt jobbikos politikus annak ellenére nem indul a választáson, hogy szerinte pártjával megszerezték az induláshoz szükséges 500 aláírást. Elmondta, a 2022-es választáson ki akarnak maradni a „népet, nemzetet megrontó” táborok versenyéből, ehelyett inkább a 2024-es Európai Parlamenti választásokra készülnek.

Hárommillió szavazót akar megszólítani Varga-Damm Andrea

Hozzátette ugyanakkor: megelégszik 250 ezerrel is, hogy bejuthasson a parlamentbe. Bővebben is érdekel...

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vajda.
2022. február 24. 00:07
Mindig is esélytelen volt.
konfucius
2022. február 23. 23:04
Nahát.. Túk sok bundát kellett volna eladni a kampányhoz? Édes szívem, de sajnálom.. Lakoltass ki még pár idős embert, forgasd ki a vagyonukból, akkor lesz pénz a '24-es választásra, a bundáidat megtarthatod.
states
2022. február 23. 22:17
Ja, 3 millióból valszeg 3 lett.
yanoo
2022. február 23. 20:51
Hiányoltam is az Iványit védő nők koszorújából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!