Hárommillió szavazót akar megszólítani Varga-Damm Andrea

2021. december 26. 09:56

Hozzátette ugyanakkor: megelégszik 250 ezerrel is, hogy bejuthasson a parlamentbe.

2021. december 26. 09:56
null

Az exjobbikos Varga-Damm Andrea az Azonnalinak adott interjút, többek között megkérdezték arról is, mi a helyzet a pártjával, a Reformerekkel. Elmondása szerint formációjuk „azt a társadalmi csoportot célozza meg, ami nem szekértábor logikával elvtelenül áll egy adott oldal mellett, hanem azokat, akik megnézik a kínálatot, és értékalapon keresik, kire szavazzanak”.

Kérdésre a politikus elárulta: úgy tippeli, ezzel hárommillió embert meg lehet szólítani. Varga-Damm ugyanakkor a következő kérdésben pontosított, ennyi szavazatot ugyanis nem tudna áprilisig összeszedni. 

Közülük kell 250 ezer embert szereznem, hogy bejussak a parlamentbe”

– fogalmazott. 

Márki-Zay Péter, a hülyítő

Megkérdezték Varga-Dammot az előválasztásról és Márki-Zay Péterről is. Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje a volt jobbikos politikus szerint „nem felkészült politikus, rengeteg hiányossága van és tájékozatlan”, példaként említette azt, amikor Márki-Zay nem tudta, miről szól az ellenzék népszavazási kezdeményezése.

Amikor Márki-Zay azt mondja, könyörögnie kell az ellenzéknek, az színház. Az a pénz ott van, ez csak a társadalom hülyítése”

– fogalmazott Varga-Damm, utalva arra a csörtére, ami a kampányfinanszírozást illetően alakult ki Márki-Zay és a Jobbik között. Erről részletesebben ide kattintva olvashat. 

A Reformerek alapítója a fentiekhez hozzáfűzte azt is: „Amennyi pénzt Bajnai Gordon begyűjtött nekik (az ellenzéknek – a szerk.), abból három kampányt meg lehetne csinálni. De ott van Bige László is”.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. december 29. 08:41
RAJTA CSAK HAMAR! IZIBE...ANDREA...ÜSTÖLLÉST, MIELŐBB GYŰJJÉK ÖSSZE A 3 MILLIÓ VAGY AKÁR A 250 EZER IS!!!
Esvány
2021. december 27. 10:36
"Hárommillió szavazót akar megszólítani Varga-Damm Andrea" Csak aztán meg ne sértődjön, ha a megszólítottak válaszolnak neki!
Gyzoltan
2021. december 26. 19:12
Azon kellene sajnálkoznunk, hogy Magyarországon egy Varga Damm Andrea közszereplő lehet... Az meg egyenesen a tragédia kategóriája, hogy nem ő a legrosszabb...
elfújta az ellenszél
2021. december 26. 16:00
Minél esélytelenebb valaki, annál közelebb jár a beszéde az igazsághoz. Mindenesetre közelebb, mint a moslék
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!