Szijjártó: Nagyon durva külföldi beavatkozások várhatóak a magyar választásba

2022. február 18. 08:30

„Magyarok vagyunk és nem hülyék” – szögezte le a külügyminiszter.

2022. február 18. 08:30
null

„Ami még a következő időszakban szerintem várható, azok a nagyon durva külföldi beavatkozások a magyar választási folyamatba, annak kampányába és annak reménybeli kimenetelébe” – mondta Szijjártó Péter a Megafon Központ rendezvényén. A külügyminiszter szerint nem véletlen, hogy most talán először közvetítik az Európai Bíróság ítélethirdetését élőben, és „egy magyar nyelvet nagyon-nagyon távolról ismerő, ezért aztán jól hallhatóan nem beszélő ember, a világ legszánalmasabb módján próbál felolvasni valamit magyarul, amit nyilván néhány magyar EP képviselő meg think-thank, meg nem tudom én micsoda, fonetikusan elmondott neki, leírta, elpróbálták”.

Azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint „finoman megfenyegette” volna a nagyköveteket, úgy fogalmazott:

Én nem finoman megfenyegettem őket, hanem elég keményen elmondtam, hogy mi várható.

Tehát kikérem magamnak, hogy bárkit, bárkivel finoman beszéltem volna ebben a kérdésben. Én világosan elmondtam, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani, meg van egy szuverén ország, ahol ők egy másik ország képviselői”.

Hozzátette: „Világosan megmondtam, nem kell itt találgatni, hogy osztályvezető helyettesi szintig fog bejutni a magyar államigazgatásba az a nagykövet, aki beavatkozik a magyar választási folyamatba, és aki nem tartja tiszteletben az ide vonatkozó nemzeti meg nemzetközi jogszabályokat.

Mert magyarok vagyunk és nem hülyék.

És az, hogy valaki ilyen boxzsáknak nézze Magyarországot, hogy fölkel aztán elkezdi reggel püfölni, mert éppen nincs jobb dolga, és mond mindenfajta dolgokat, ennek vége, ennek vége – szögezte le a külügyminiszter.

Fotó: Facebook

Összesen 363 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2022. február 19. 15:59
Mi van smunyo, kussol mint edetheeagle? "@smunyo te ezt komolyan gondolod , hogy ide 1000 oldal fideszBŰN befér ," Nem gondolom smunyo, elég lenne az, amiről editheeagle szónokol...segítsen neki smunyo, mert úgy látom, hogy ő nem bírkozik meg vele, sőt szerintem csak blöffölt, ahogy maga is. Rajta smunyo!"
catalina9
2022. február 19. 15:58
Mi van editheeagle, hova lett a nagy pofája? @edietheeagle "Választókörzetek átrajtolása, győztes-kompenzáció, az ellenőrizhetetlen finanszírozasinrendszer fenntartása, a nyugaton élő szavazók jogyakorlásának akadályozása, kamupártok fenntartása, az aránytalan mediarendszer, az egyfordulós rendszer, a relatív többség bevezetése az abszolút többség helyett. Csak így hirtelen, ami eszembe jutott, ez nem az összes szemétség." nocsak editheeagle, akkor bontsa ki a valóság minden szeletét: "Választókörzetek átrajtolása, ide írhatja a konkrét! sirámait....... győztes-kompenzáció, ide írhatja a konkrét! sirámait....... az ellenőrizhetetlen finanszírozasinrendszer fenntartása, ide írhatja a konkrét! sirámait....... a nyugaton élő szavazók jogyakorlásának akadályozása, ide írhatja a konkrét! sirámait....... kamupártok fenntartása, ide írhatja a konkrét! sirámait....... az aránytalan mediarendszer, ide írhatja a konkrét! sirámait....... az egyfordulós rendszer, ide írhatja a konkrét! sirámait....... a relatív többség bevezetése az abszolút többség helyett. ide írhatja a konkrét! sirámait....... no akkor, az üresjárati berregés helyett lássuk mit tud editheeagle...
Gondolkodó56
2022. február 19. 09:03
Egyetlen európai országnak sincs olyan hazaáruló, aljasan hataloméhes ellenzéke mint nekünk. Az EU újgyarmatosítói ezért a feltétel nélküli hazaárulásért támogatja őket, már a látszatra sem ügyelve.
olajfa1
2022. február 18. 18:41
SZUPER VAGY Peti! GRATULÁLOK! TE VAGY A LEGJOBB MAGYAR KÜLÜGYMINISZTER!!! CSAK ÍGY TOVÁBB PÉTER! TOVÁBBIS SOK SIKERT!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!