Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Dobrev Klára, és Dés László mellett a baloldal államfőjelöltje is beszédet mondott Szabó Tímea kampánynyitóján.

Korábban beszámoltunk róla, hogy csütörtökön Szabó Tímea megtartotta kampánynyitó rendezvényét Óbudán. Az eseményen Dobrev Klára, és Dés László is kemény kritikával illette a kormánypártokat, valamint Orbán Viktort.
– fogalmazott beszédében Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke, akinek a neve az ellenzék lehetséges köztársaságielnök-jelöltjeként forgott az elmúlt napokban. A metodista lelkész a gyűlölet megszüntetéséről beszélt hosszan. A legfontosabb lépés szerinte az lenne, hogy az emberek elkezdjenek beszélgetni egymással, és odafordítsák az arcukat, ahonnan gyűlöletet kapnak.

„Egy korban élni emberekkel, sorstársakká lenni (…) egy olyan csodálatos lehetőség, amit kár elpazarolni arra, hogy gyűlölködjünk” – mondta Iványi, majd úgy folytatta, hogy a gyűlöletnek semmilyen alapja vagy oka nincs.
„Akik itt most megpróbálnak baloldali bűnöket látni, azok valamennyien baloldaliak voltak akkor, amikor baloldalinak lenni kifizetődő volt. Amikor nem így van, váltanak” – hangoztatta.
Iványit Dobrev Klára követte a színpadon, erről ide kattintva olvashat bővebben.
Fotó: Facebook