Dobrev Klára elmondta, hogy venné rá Ukrajnát a nyelvtörvény megváltoztatására

2022. február 10. 08:01

A DK-s politikus azt is sietett leszögezni: egy esetleges baloldali kormány a leghatározottabban ki fog állni Ukrajna szuverenitása mellett.

2022. február 10. 08:01
null

Facebook-posztban tudatta követőivel Dobrev Klára, hogy „hosszú és tartalmas” telefonmegbeszélést folytatott Liubov Nepop asszonnyal, Ukrajna magyarországi nagykövetével.

Dobrev elmondta a nagykövetnek, hogy „az április 3-a után felálló magyar kormány a leghatározottabban ki fog állni Ukrajna szuverenitása és nemzetközileg (amúgy Oroszország által is) elismert határainak a sérthetetlensége érdekében”.

Szerinte a nemzetközi közösség diplomáciai erőfeszítései Oroszország elrettentésére, csak akkor vezethet eredményre, „ha egyik NATO- vagy EU-tagállam sem folytat különutas politikát”.

A poszt legérdekesebb része, amikor Dobrev arról ír, milyen taktikával venné rá keleti szomszédunkat a kisebbségi jogokat súlyosan sértő nyelvtörvény megváltoztatására. Mint írja, egy új kormány az „eddigi csődöt eredményező konfrontáció helyett Lengyelországgal és Romániával együttműködve konstruktív párbeszédet kíván folytatni az érintett törvény módosítása érdekében, hogy Ukrajna ilyen módon ezzel is hozzájáruljon a térség stabilitásához”.

A posztot alább linkeljük, és egyúttal felhívjuk olvasóink figyelmét arra a véletlenre, hogy Dobrev egy olyan képpel illusztrálta a bejegyzést,  ahol az ukrán nemzeti színekre utaló öltözetet visel.

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2022. február 10. 18:31
Nem elég hogy bolgár, most kiderül hogy még ukrán is. De meglepetést csak azzal tudna okozni, ha a magyar identitás legcsekélyebb jelét adná egyszer véletlenül
amca
2022. február 10. 18:18
Ez a zavarodott QURCSÁNY KLÓN.Figyeljük ,mit mondott a kampányán,városunkban. 1. Jégkár !!!biZtosítást az ÁLLAMNAK KELL FIZENIE. 2. kLÍMA VAN.( HIHHIHIHIHIIHHI) 3. 2 cigó gyereknek: Európai parlamenti képviselők !!!! lesztek.,
Dezsőke
2022. február 10. 17:13
KORRUPCIÓ? " Mi azzal a baj?" - tette fel a kérdést egy kommentelő Ha erről egyesek így gondolkodnak valóban nagy a baj!!! megelőzés és fellépés a korrupció ellen : fogalmak tisztázása, törvényi előírások szabályozása a korrupció pontos meghatározása a korrupció „törvényesítésének” megakadályozása a korrupció-gyanús ügyek azonnali vizsgálata a korrupció mértékének megfelelő következmények azonnali alkalmazása valamennyi bejövő és hazai pénzeszköz nyilvántartása, a pénzmozgás követése (digitális kormányzat) a pénzeszközökhöz férés korlátozása a korrupció büntetési tételeinek jelentős megemelése korrupció-ellenes ügyészség létrehozása – ellenzékiek és civilek részvételével korrupció-gyanús ügyek azonnali ügyészségi vizsgálata korrupciós bűncselekmények nyilvánosságra hozatala felelős politikai vezetők és családtagjai, közelebbi rokonaik vagyoni helyzetének rendszeres vizsgálata (nem formális) pályázati rendszer eljárásrendjének teljes újra-értelmezése pályázati lehetőségek (bizonyos, meghatározott szintű korlátozása azonos pályázók esetén) adott esetben politikai vezető hozzátartozóinak, barátainak, érdekkörének kizárása a pályázók köréből pályázati lehetőség (szükség szerint) közös megegyezéssel, jóváhagyással csatlakozás az Európai Ügyészséghez, kibúvók keresése nélkül bizonyos magas tőke, és egyéb rendkívül jelentős pénzeszközök felett (meghatározadó), lényegesen magasabb adóterhek kivetése offshore cégek felkutatása – utólagos vizsgálata – megfelelő szankciók alkalmazása – erre a célra létrehozott gazdasági -bűnüldözési szervezettel strómanok felkutatása – pénzügyi helyzetük alakulásának vizsgálata, szankciók alkalmazása (kidolgozása) az egyéni vagy csoportérdekekhez nem alakítható törvények megtartása (kijátszás), amely „törvényesnek tűnő” lopásra, jogtalan eltulajdonításra, alapítványi „kivonásra” adhat okot cél: Magyarország becsületének, tisztességének helyreállítása! A becsület értékként kezelése, ami további fejlődésünk és nemzeti egységünk, megújulásunk alapja. Az a kormány, akár a jelenlegi, akár az új, amelyik így cselekszik, döntést hoz valóban a korrupció ellen. Ha nem teszi, valószínűleg csak színlel.
pumuklik
2022. február 10. 16:31
Bolgár tehén!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!