Szijjártó: A WizzAir márciustól heti két járatot indít Budapest és Kisinyov között

2022. január 14. 18:44

A tárcavezető fontos előrelépésnek nevezte a magyar és a moldáv főváros közötti közvetlen légi-közlekedési kapcsolat megteremtését.

2022. január 14. 18:44

„A WizzAir márciustól heti két járatot indít a magyar és a moldáv főváros között” – jelentette be pénteken közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető fontos előrelépésnek nevezte a két ország közötti közvetlen légiközlekedési kapcsolat megteremtését. Rámutatott, hogy a koronavírus-világjárvány komoly kihívások elé állította a gazdaság szinte minden szegmensét, de a turizmus és a légiközlekedés egyértelműen a legnagyobb vesztesek közé tartozott. „Ezért is fontos a légiközlekedés újraépülése, ahogy az is, hogy minél több új járat induljon Magyarországról. Mindezek nagyban hozzájárulnak a gazdaság gyors újraindulásához” – hangsúlyozta. Szijjártó Péter a Budapest és Kisinyov közötti járat megindítását fontos előrelépésnek nevezte, kiemelve, hogy az Európai Unió keleti szomszédsága általában nehezen megközelíthető térségnek számít repülési szempontból.

Továbbá aláhúzta: a két ország korábban megállapodott a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, így a beoltott magyar állampolgárok, a vakcina típusától függetlenül, mindenfajta teszt- vagy karanténkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak Moldovába.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2022. január 15. 10:33
Alig tudom elhinni: egy álom vált valósággá. Kisinyovig meg se állok.
Dicsértessék
2022. január 14. 20:14
Rohanok jegyet venni
yanoo
2022. január 14. 19:40
Szuper! Már régóta terveztem Transznisztria meglátogatását.Én már örültem a Wizz odesszai járatának is, mert onnan busszal el lehet menni a határig. De így kényelmesebb, félóránként indulnak iránytaxik Kisinyovból. Ez jó hír. Állítólag tavasztól Üzbegisztánba is lesznek járatok. Ott sem voltam még, de most már tervben van az is. Ahogy vége ennek a covid hisztériának, újra járhatom a világot. Rövid távú terveim között van Abbházia is. Batumiba van Wizz járat, onnan csak fel kell buszozni az Abbház határig, Budapesten az orosz követségen adnak ingyenes vízumot. Rohadt covid miatt nem tudtam portyázni kedvenc úticéljaim, a posztszovjet térségben.
Zokni
2022. január 14. 19:24
Végre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!