Kormánypárti taxishoz szállt be Schmuck Erzsébet

2022. január 20. 16:10

Az LMP társelnöke szerint „az öregúr agyát évek óta mossa a fideszes média”.

2022. január 20. 16:10
null

„Még most sem tudtam megemészteni a délelőtti taxis utazásomat” kezdte Facebook-bejegyzését Schmuck Erzsébet, mint kiderült, a politikus azért sokkolódott, mert kormánypárti taxishoz ült be. „Keményen megtapasztaltam a fideszes média hatását” – írta. 

Schmuck Erzsébet megpróbáltatásait az alábbiakban olvashatja el: 

„Beszálltam a taxiba, amit egy 83 éves úr vezetett. A korát később tudtam meg. Azonnal rámöntötte, hogy a moslék koalíció tagjai tüntetnek és ezért késett. Rögtön megtudtam azt is, hogy milyen jól èlnek itt az emberek, mert rengeteg autó van az úton. És húzzon el mindenki az országból, aki nem a fideszre szavaz. Ha nyer az ellenzék, akkor hozzá és hozzám is migránsokat fognak betelepíteni, úgyhogy csak a fideszre szabad szavazni. Még volt egy eszmefuttatása szidalmakkal megtűzdelve az új német kormányról, de szerencsére megérkeztem a célba. Kiszálltam a taxiból és azon gondolkodtam, hogy miért nem szálltam vitába. A választ persze tudom, mert semmi értelme nem lett volna, az öregúr agyát évek óta mossa a fideszes média és abból ennyi idő alatt nem tudtam volna kimozdítani”.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 226 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. január 23. 16:12
ez az a taxis aki a táskát vitte pénzzel a Gyuszi?
fusi.misi
2022. január 22. 13:28
Ismeritek a klasszikus viccet: Schmuck Bözsi vezet az autópályán, és közben szól a rádió. Bejelentkezik az útinform, hogy mindenki nagyon vigyázzon, mert egy őrült szembe száguld a forgalommal az autópályán. Bözsi felkiált: - Egy? Mindenki!
misi1962
2022. január 21. 19:54
a hülye liba arra nem gondol hogy az uriember egy kicsivel több tapasztalattal rendelkezik mert egy pár kormányt már megért és össze tudja hasonlitani a külömbséget közöttük hogy ki hazudozott és ki tett is valamit az emberekért ő meg csak a kommunista kedvezményeket kapta világ életében ezért nyal nekik
Hyazinth
2022. január 21. 16:36
Schmuck Andornak rokona ez a Bözsi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!