Interjút közölt a Telex Gattyán György milliárdossal, ahol természetesen szóba került pártja, politikai céljai, valamint kapcsolata az ellenzékkel és a kormánypártokkal. Gattyán úgy fogalmazott, a webstreaminggel nemzetközi piacra dolgoznak, így „zéró kapcsolatunk van a NER-rel”. Mint fogalmazott, politikai pályára lépését az motiválta, hogy
láttuk, hogy olyan űr alakult ki, amiben van legalább kétmillió ember, akik teljesen magukra maradtak, elvesztették a hitüket a magyar államban, a kormányban, az ellenzékben”.
Együttműködés az ellenzékkel? Lezárt ügy
Az interjúban kitért a milliárdos az ellenzék számára írt nyílt levelére is. Mint a milliárdos mondta, a nyílt üzeneteken kívül nem kommunikált semmilyen formában ellenzéki politikusokkal. Elmondása szerint „azért úgy nagyon nehéz, ha már előre megtagadják az embert. Őszintén: az engem nagyon meglepett, hogy mi volt az első reakció”.
Ha azt mondják, hogy ők a demokratikus oldal, akkor abból a demokratikus felfogásból nem következik, hogy oké, más is el akar indulni egy demokratikus versenyben, és minimum sok sikert kívánok neki?”
– tette fel a kérdést Gattyán.
A Megoldás Mozgalom alapítója elárult azt is: most már nem tárgyalna Márki-Zay Péterrel. „Nem csak én nem akarok, ők sem akarnak, ezt többen kimondták, lezárt ügy” – hangsúlyozta.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd