***
Dél-Amerika legnagyobb országába a 19. század elején érkeztek az első magyarok, majd a forradalmak (1848, 1956) és a világháborúk után ugrásszerűen nőtt a magyar bevándorlók száma. Rio de Janeiroba is rengetegen érkeztek, São Paulóban pedig a harmincas években egész magyar negyed működött, s mint a Külhoni Magyarok nevű portál riportjából kiderül, az ország üzleti fővárosának lakói szimpatizáltak a jól képzett magyar bevándorlókkal. Volt itt magyar templom, közösségi ház, iskola, könyvtár, cserkészet s néptáncegyüttes is működött, működik. Rióban ugyancsak sok magyar leszármazott él,
Brazíliában ma mintegy 80 ezerre becsülik a magyar identitással (is) bírók számát,
azonban ennél valószínűleg sokkal többen rendelkeznek magyar felmenőkkel, hiszen ennél sokkal több magyar bevándorló érkezett csak a 20. század első felében is. S persze van, akit kevésbé érdekelnek az ősei, van, akit jobban – utóbbiak közé tartozik Gustavo Saliba negyvenkét éves vegyészmérnök, egy régi riói család sarja, akit nem hagytak nyugodni a családi történetek az 1848-as szabadságharc után bevándorló kassai üküknagypapáról – meg egy másik, inkább a fantasztikumba illő legenda egy Árpád-hercegről. Interjúnk – ami már félig magyarul készült.
Kérlek, mutatkozz be néhány szóban!
Mit is mondjak? Negyvenkét éves vegyészmérnök vagyok, itt élek Rio de Janeiróban, Ipanema városrészben, szeretek utazni, amikor lehet, sportolni a tengerparton, és kóstoltam már pálinkát (nevet).
És ízlett?
Áron barátom mutatta meg nekem, ízlett, de jóval erősebbnek éreztem, mint nálunk a Cachaçát, szóval nem olyan dolognak tűnt, amit egész éjjel döntenék magamba. Az ételek jobban megfogtak, különösen a lángos, jó, az inkább street food, de mondjuk a csirkepaprikás is bejött.
A legfontosabb dolgokat megbeszéltük, most térjünk át a másodikra: egy brazíliai fickó, aki magyarul tanul, hogy mondjam, nem mindennapi történet. Hogy kezdődött a dolog?
Mindig is érdekelt a családom története. Anyai nagymamám révén pedig volt egy ilyen legenda a családban, hogy az egyik ük-üknagypapa, mármint anyai ágon, magyar származású volt, és hogy az 1848-49-es szabadságharc után jött az Újvilágba. Szóval úgy voltam vele, hogy ennek, meg a család többi ágának is elkezdtem utánanézni, nem volt könnyű menet, mert ez húsz évvel ezelőtt volt, az ezredfordulón, amikor még nem volt ilyen, hogy FamilySearch, sőt, az internet is gyerekcipőben járt.