Ötven török rendőr is részt vesz a magyar határ védelmében

2021. december 17. 15:21

Pintér Sándor bízik abban, hogy közös munkával hazánk és Törökország is jobb lehet a határvédelemben.

2021. december 17. 15:21
null

Török rendőrök segítik a magyar határvédelmet. Az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írta alá a két ország belügyminisztere Budapesten. A Készenléti Rendőrségen tartott ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter törökül, Süleyman Soylu török belügyminiszter pedig magyarul köszöntötte az ünnepségen megjelent török és magyar rendőröket. Pintér Sándor elmondta: Törökország ötven rendőrt küld a magyar határra. Süleyman Soylu közölte, hogy két magyar határállomáson állnak szolgálatba a török rendőrök.

Az MTI-t a Belügyminisztérium arról tájékoztatta:

a török rendőrök Röszkénél és Nagylaknál teljesítenek szolgálatot.

Pintér Sándor felidézte: november 11-én Ankarában tartották a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács közös kormányzati ülését. Ennek keretében tárgyalt török kollégájával, és egyetértettek abban, hogy közös feladatuk az illegális migráció megakadályozása, az embercsempészet elleni küzdelem, valamint a határbiztonság megerősítése. A török belügyminiszter ekkor ajánlotta fel, hogy részt vállalnak a magyar határok őrizetében török tisztekkel. Hozzátette: késedelem nélkül megkezdődhet a határforgalmi ellenőrzési feladatok végrehajtása a Törökország keleti határainál szerzett tapasztalatok hasznosításával, a most felsorakozott török vendégtisztek segítségével. Fontos előrelépésnek nevezte az együttműködést, hogy együtt hatékonyabban tudjanak fellépni a határokon átívelő bűnözéssel szemben.

Hiszem, hogy együttes erővel, rendőreink és szakértőink közös munkájával még jobban meg tudjuk védeni hazánkat, Európát, és biztonságot tudunk nyújtani Törökország és Magyarország lakóinak” – fogalmazott a Pintér Sándor. Hozzátette: a megállapodás intenzívebb tapasztalatcserére ad lehetőséget a két ország között a kiberbűnözés elleni küzdelem módszerei terén, valamint a kábítószer-bűncselekmények felderítésében és az ezt szolgáló technológiák esetében is. A belügyminiszter köszönetet mondott kollégájának, hogy Törökország segítő kezet nyújt a magyar és az európai közbiztonság fenntartásához és erősítéséhez.

Süleyman Soylu a felek közötti mély gyökerekre visszanyúló jó kapcsolatot emelte ki

és fontos lépésnek nevezte a belügyi együttműködést, amely az ankarai közös kormányzati ülésen Recep Tayyip Erdogan török elnök és Orbán Viktor miniszterelnök által lefektetett egyezmény keretein belül valósul meg. Felidézte: Orbán Viktor arról beszélt Törökországban, hogy négy globális problémával állunk szemben: a járvány, az illegális bevándorlás, az energiaprobléma, valamint az ezekből eredő gazdasági kihívások. A török belügyminiszter szerint mindeze globális problémák mellett a terrorizmussal, a kábítószer-bűnözéssel, a határokon átívelő bűnözéssel és a kiberbűnözéssel szemben is meg kell küzdeni, ezek megoldásához pedig szükségesnek nevezte az együttműködést. Süleyman Soylu felidézte, hogy 2019 februárjában Szerbiában az ottani hatóságokkal közösen több száz illegális bevándorlót tartóztattak fel, rengeteg kábítószert és fegyvert foglaltak le. Azt mondta, bízik abban, hogy jó eredményeket érnek el a magyar-török együttműködés során is. Mindkét miniszter hangsúlyozta, hogy a belügyi együttműködést rekordidő alatt megvalósították.

A nyitóképen: török különleges rendőrök az iráni határon. Fotó: OZKAN BILGIN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Elmekortan
2021. december 18. 19:58
Egerben egy ideig sokkal több törökkel elbírtak, de aztán később elesett Eger is. Ami megmaradt Magyarországról az most a románké tótoké szerbeké osztrákoké ruszinoké .A maradék Magyarország, annál is nagyobb terület mind a Hódoltság volt. Erdély se volt annyira magyar, ahogy azt el szerettük volna hinni. Százötven év pusztítás rabszíjra fűzés rabszolgák elhurcolása rablás tűz fosztogatás. Aztán a német osztrák bajor meg minden más germán .Ebből állt legalább Rákóczi koráig a haza. Valami emberibb pusztítás a kiegyezés után, aztán ismét tatárjárás 1944/45-ben. Nem lehetett még ruszki sem Malinovszkij keleti hordája.
Nyugati Ádám
2021. december 18. 17:53
Én is többször voltam hivatalos úton Törökországban. Gabona és más szemes termény tárolókba adtunk el gépeket és szereltünk fel a gépekkel hatalmas gabonatároló komplexumokat. A gabonakereskedelem az egyike azon ágazatoknak, amellyel monopóliumként a hadsereget finanszírozzák. Minden tároló, még a teljesen gépesítetlenek is ragyogott a tisztaságtól. A termények termelőnként felcímkézve, ahol volt gép ott azzal, ahol nem ott kézi erővel forgatva és szellőztetve volt a tárolókban elhelyezve. Minden nyílászáró tökéletesen zárult, mert terményfajtáktól függően rendszeresen kellett a rovar, kis-rágcsáló és gomba ellen a terményt és a termény ízét nem károsító gázzal megvédeni. Az igazság az, hogy a török gabonatároló rendszer nem csak a magyarnál, de még a nyugati országokénál is fejlettebb volt, és ahol nem lehetett gépesíteni, ott nem sajnálták az élőmunkát a romlás megelőzése és a minőség megtartása érdekében. Mindezt évente átlagosan 150 növényfaj és ezen belül termékenként átlagosan 5 fajta elkülönítését megoldva kezelték. Eleinte nem értettük, hogy miért olyan népszerűek a magyarok Törökországban. Az utolsó napon az egyi delegáció társam meg is kérdezte az okot. Akkoe egy katonatiszt elmondta, hogy azért, mert az I. világháború után a törökök Trianonban felálltak az asztaltól és nem írták alá az eléjük tett iratokat. A sikeres katonai védekezésben pedig a monarchia megmaradt csaknem komplett hadi tengerészete és számos, magas rangú magyar katona tisztje, sokan közülük életét is feláldozva részt vett az ANTANT ellenes, a sikeres nemzetvédő háborúban. Ez ottjártunk idején, 1984-ben jutott tudomásunkra, mert erről, addig semmit sem halottunk.
péterx
2021. december 18. 15:04
Inverz Egri Csillagok sztori...
u.cserkész
2021. december 18. 12:45
A FRONTEX merre jár, ha már a törökök is ott vannak a határon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!