Szinetár: Ha a szocialista párt csak tizedannyira kacsingatna Kádárra, mint a jobboldal a Horthy-rendszerre, akkor ma sokkal több szavazójuk lenne

A Kádár-rendszer úgy indult, hogy „mindenhova a mi kutyánk kölykét” tették, de ez a hatvanas évekre fellazult, az Operaház élére például Báró Lukács Miklóst nevezték ki, aki elég messze volt a kádárizmustól.

2002-es „nagyvonalúság”

„Ma viszont nagyon a mi kutyánk kölyke működik” – mondta a Veiszer Alindának adott interjújában – melyet a Telex szemlézett – Szinetár Miklós rendező, az Operaház egykori igazgatója, a tévé egykori alelnöke.

„Andy Vajna csinált egy szisztémát, ami úgy rossz, ahogy van, de ő remekül kezelte. Ez a szisztéma abban különbözik a Kádár-rendszertől, hogy ha az én Víg özvegy-könyvemet (a rendszerváltás előtt) a Herskó János stúdiója visszautasította, akkor elvihettem a Nemeskürtyhez, a Bacsóhoz, és még négyhez. Továbbá még a televízióban is még négyhez. Volt konkurencia, volt lehetőség, volt fellebbezés. Most van egy darab döntőbizottság, és amit ők döntenek, az isten szava” – mondta el véleményét a közelmúltról a 89 éves rendező,

Az interjúba ezen kívül még sok minden belefért: így nem maradhatott el az sem, hogy Szinetár mennyire független, politikai szempontokat nem érvényesítő rendező volt akkor, amikor nem a jobboldal volt hatalmon. A rendező elmesélte, hogy amikor másodszor lett operaigazgató, akkor jöttek a 2002-es választások, és egy operaházi művész, Mécs Károly kiállt a Fidesz mellett, „ő konferálta Orbán Viktort”. A választásokat a szocialista-szabaddemokrata koalíció nyerte, és Mécs bement hozzá, hogy „akkor most gondolom, nem játszhatok”, mire Szinetár azt mondta, „miért ne? Mennyiben érdekel ez engem?”

„Aztán a kormányváltás után jöttek hozzám, hogy a jeles karmestert miért foglalkoztatom annyit, amikor MIÉP-es. Mondom, és ez engem mennyiben érdekel? Kossuth-díjra javasoltam olyat, meg is kapta, aki akkor a Torgyánnak volt munkatársa. Nem érdekelt. Engem az érdekelt, hogy énekel, mit dirigált” – mesélte.

Kádár és Horthy, avagy az örökkön velünk élő XX. század

Jutott arra is, hogy Szinetár elmondja általánosságban véleményét a politikáról. Szerinte „ha ez a szocialista párt csak tizedannyira kacsingatna Kádárra, mint a jobboldal kacsingatott állandóan a Horthy-rendszerre, akkor ma sokkal több szavazójuk lenne”. Ezután gyorsan megdicsérte a Kádár-rendszert, mondván hogy akkor „a lakosság sokkal kisebb része volt politikailag befeszülve gyűlöletre, politikailag sokkal semlegesebb világ volt”.

Arra a kérdésre, hogy ő a 60-as évektől vezető pozíciókban volt, mennyire kellett kiegyezni a rendszerrel, azt mondta, meg lehet nézni a létrehozott alkotásokat, amelyek nem voltak rendszerbarátok, tiltott művészeket hívott meg, ő pedig soha nem tiltott be semmit, nem rúgott ki,

Szóba került a SZFE is, Szinetár azt mondta, nem menne oda most tanítani, mert az gesztus lenne amellett, ami most van. Ahhoz, hogy újra tanítson ott, ahhoz személyi változások kellenének, de nem azért, mert az ott tanítókkal baja lenne művészileg, hanem mert például Vidnyánszky a tanítás mellett kuratórium elnöke is, ami lehetetlen helyzet, illetve az is kellene, hogy újra állami kézben legyen az egyetem. Hozzáteszi: a váltás előtti vezetést egyébként ő megkereste, hogy szívesen tartana kurzust, rendezőket akart volna megtanítani beszélni, és társulati üléseket tartani, de a szóbeli lelkesedés és ígéretek után vissza sem hívták őt.

Szóba került az is, hogy miért ábrándult ki gyerekként a sztálinizmusból, most hogyan jellemezné a politikai gondolkodását, milyen politikai-gazdasági rendszert gondolna ideálisnak. A teljes, bő egyórás beszélgetést itt tudják megnézni, némi ellenszolgáltatásért cserébe.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás