Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Brüsszel ma a bevándorlást támogatja, a családokat és a gyermekeket pedig nem védi meg, pedig éppen fordítva kellene, hogy legyen – mondta Orbán Viktor kormányfő a közösségi oldalán pénteken közzétett videóban, miután megérkezett Varsóba.

A miniszterelnök a lengyel fővárosban tartandó eseményről azt mondta, tizenkét olyan pártvezető találkozik, aki hangot akar adni annak a sok tízmillió embernek, akik ma európai polgárok, de úgy érzik, hogy nem képviselik őket.
Nem akarunk bevándorlást, de azt akarjuk, hogy első legyen a család és a gyermek.
Meg akarjuk változtatni a brüsszeli politikát, hosszú hónapok óta készülődünk már arra, hogy létrehozzunk egy erős és befolyásos pártszövetséget” – fogalmazott Orbán Viktor.

Remélem, ma és holnap ebbe az irányba fontos lépést teszünk majd”
– tette hozzá a kormányfő. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor európai konzervatív pártvezetők munkaülésén vesz részt Varsóban. Péntek este az MTI-nek elmondta, a program kezdetén Orbán Viktor négyszemközti megbeszélést folytatott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, majd az európai pártvezetők munkavacsorája vette kezdetét.
(MTI)
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP