Tisztában vagyok vele, hogy a teljesen elzsupérosodott közéletben minden bemondásra megy
Azért én szeretem megnézni az adatokat is, pedig elég lenne csak beleüvölteni a mikrofonba, hogy úgy van és kész.
Ismét jelentkezik a LikeFight, a Mandiner új, a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozata. Ezúttal a december 3. és december 9. közötti időszak közösségi médiás aktivitását elemezzük.
Kacsoh Dániel írása
***
Egy politikailag eseménydús hét után továbbra is minden fronton magabiztos a jobboldali előny a Facebookon, Orbán Viktor és a jobboldali véleményvezérek is erősödtek. Márki-Zay Péter hiába hirdetett sokkal többet, sehogy sem tudja előzni a többi baloldali politikust. Hiába tettek bele óriási erőfeszítést és hirdetési pénzt a baloldali médiumok, pártok és politikusok,
Az interakciószámok vizsgálatából egyértelműen látszik, hogy a Fidesz gyorsan rendezte sorait, rajongótábora nem torpant meg, éppoly lelkesedéssel osztotta a jobboldali tartalmakat, mint múlt héten, így folytatódhatott a hetek óta tapasztalható jobboldali növekedési trend.
A véleményvezérek morális kérdést csináltak az ügyből, és számonkérték a baloldali politikusokat, hogy a Városháza-ügyben érintett személyek, Karácsony Gergely, Bajnai Gordon, vagy éppen Cseh Katalin a súlyos botrányaik után miért nem távoznak a közéletből. Az ilyen mémek sok ezer lájkkal lepték el a Facebookot. A jobboldali tábort a Fidesz válasza szemmel láthatóan megerősítette.
Győzelmet tudhatnak maguk mögött a jobboldal vezető politikusai is. Orbán Viktor remek hetet tudhat maga mögött, de a legbeszédesebb Varga Judit második helye, ugyanis 190 ezer bezsebelt interakciójával maga mögé utasította az összes baloldali politikust is. A baloldali kampányüzeneteket gyakran ismételgető Telex és 444 a baloldali politikusokkal egyetemben a Völner-ügyet Varga Judit támadására igyekeztek felhasználni, de az interakciószámokból az látszik, ez egy esélytelen küldetés. Varga Judit népszerűsége sziklaszilárd volt ezen a héten. A jobboldalról kiemelendő még Kocsis Máté pár hete tartó látványos menetelése, aki a baloldali politikusok folyamatos szembesítésével egyre nagyobb sikerekre tesz szert. A jobboldali közönség nagyra értékeli a Fidesz frakcióvezetőjének konfrontatív, „troll” stílusát.
A baloldalon a városházi korrupciós botrányban egyre mélyebbre süllyedő Karácsony Gergely visszaesése és Gyurcsány Ferenc visszatérése kavarta fel az állóvizet. A DK elnöke kevés bejegyzéssel, különösebb erőfeszítés nélkül térhetett vissza a baloldali top10-be. Mi lett volna, ha még kampányol is? De persze nem kampányol, mert ebben egyeztek meg a Márki-Zay Péterrel.
a baloldali politikusok versenyében is ismét alulmaradt a miniszterelnök-jelölt. Legnépszerűbb bejegyzése messze az a poszt volt, amelyben bejelenti Simon András csatlakozását a baloldali kampánycsapathoz. A bejegyzés kommentjeit elemezve Simon Andrástól várja a baloldali szavazótábor azt, hogy Márki-Zay Péter visszavegyen sértegető stílusából, de úgy látszik a kommunikációs szakember még nem tudott hatást gyakorolni a baloldali miniszterelnök-jelöltre.
Látványos győzelmet aratott a Fidesz a pártok versenyében. Ezen a héten úgy tűnik, hogy a baloldali pártok az ünnepek közeledtével egész egyszerűen kevesebb erőfeszítést tettek bele oldalaikba.
A Fidesz előnye régóta tart, ami viszont említésre érdemes, hogy a KDNP ismét maga mögé utasította a Márki-Zay-féle mozgalmat, de az LMP-t és a Momentumot is. Érdekes tendencia, hogy míg a digitális terepen minden más országban a magukat fiatalosnak, trendinek beállított pártok uralják a teret, addig Magyarországon pont ők a sereghajtók.
Tovább nyílt az olló a jobboldali és a baloldali véleményvezérek között december 3. és december 9. között. A jobbos véleményvezérek sikerét leginkább az adja, hogy ügyesen dolgozzák fel Márki-Zay Péter számtalan hibáját, és a jobboldali tábor ezt lájkokkal, megosztásokkal jutalmazza. A jobboldal hagyományos mémoldalai és közösségei, amelyek évek óta kitartó munkával építették fel táborukat, valamint a Megafon egyre sokasodó véleményvezér-közössége egy olyan innovációs előnyhöz juttatta a konzervatív oldalt, amelyre kevesen számítottak pár éve.
Sok újdonságról nem számolhatunk be ezen a héten, talán annyi érdekesség van, hogy számszerűsítve egészen elképesztő, mennyire hatékony a jobboldali trollok bekommentelési stratégiája. Az „A kopasz oszt” néven futó Facebook-oldal sportot űz abból, hogy beszólogat baloldali politikusoknak, a „Mester...” kezdetű kommentjei pedig rutinosan több lájkot kapnak, mint a politikusok eredeti bejegyzései. Kíváncsian várjuk, hogy a szólásszabadságért mindig kiálló baloldali politikusok mikor fogják letiltani az őket rendszeresen felkérdező, szembesítő fiatalembert.
A Gyurcsány-közeli szereplők által dominált baloldali véleményvezér-világban nem igazán van változás. A top10 egyetlen régi-új szereplője az OLKT2 nevű oldal, amely hangvételében szintén a Demokratikus Koalíció kommunikációját adja vissza, nem kímélve a jobboldali politikusok, közéleti szereplők, vagy éppen aktuálisan kipécézett közösségek (pl. határon túli magyarok) emberi méltóságát sem. Az oldal látványos sikereket ért el, a semmiből előlépve szerezte meg a harmadik helyet a baloldalon, tovább erősítve a gyurcsányi narratívák egyeduralmát ezen a fronton.
Furcsa, hogy más baloldali pártok egyáltalán nincsenek jelen ebben a szcénában, megmondóebereik, mémoldalaik nem látszanak ki Gyurcsányék árnyékából, így a baloldali narratívaépítés továbbra is kiszolgáltatott Gyurcsány és a Demokratikus Koalíció akaratának.
Nyitókép: Mandiner