Emlékeztettem őt: szeptemberben a Vatikánba visszavezető repülőúton úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy mivel megérintette őt a találkozás a magyarokkal, szívesen tenne lelkipásztori látogatást Magyarországra. Mondtam neki, hogy nagyon várjuk, erre Ferenc pápa azt válaszolta: el fogok jönni” – számolt be Hortobágyi Cirill.
Hangsúlyozta, hogy a bencés főapátság közvetlenül a Szentszék alá rendelt monostor, ahol Szent II. János Pál pápa huszonöt éve járt. „Ezért örülnénk, ha Pannonhalmára is el tudna jönni” – jelentette ki. A pannonhalmi főapátot mások mellett Dejcsics Konrád az apátság kulturális igazgatója kísérte. Az audiencián átadták Ferenc pápának Varga Ferenc bútorműves-mester intarzia-alkotását, amely a Gyermek Jézus születését ábrázolja.
(MTI)
Fotó: Trenka Attila, Mandiner