Bajnai feljelentést tesz a róla kiszivárgott városházi hangfelvételek miatt

2021. december 30. 18:32

A volt miniszterelnök részletesen válaszolt nyílt levélben a Városháza-ügy vizsgálóbizottságának elnökének 29 kérdésére.

2021. december 30. 18:32
null

Bajnai Gordon volt miniszterelnök nyílt levélben válaszolt Kovács Péter, a Városháza-ügy vizsgálóbizottsága elnökének 29 kérdésére. A kérdések kapcsán a volt miniszterelnök feljelentést tett, mert megítélése szerint „a felvételek készítése, illetve manipulált és megvágott nyilvánosságra hozatala kimeríti a Btk. 226/B. § és 422. §-a alapján üldözendő bűncselekményeket”.

A válaszaiban kifejtette Bajnai, hogy „egyetlen egyszer sem tárgyaltam ebben az ügyben.

Tárgyaláshoz szükséges kompetenciám, illetékességem, felhatalmazásom vagy akár szándékom soha nem volt.

Az inkriminált, törvénytelenül lehallgatott, provokációs céllal létrejött találkozó egy részében a lehetséges befektetők a véleményemet kérték az általuk szándékolt befektetés megvalósíthatóságáról, kérdéseket tettek fel, ezekre válaszoltam”.

Elmondta továbbá, hogy szerinte „Gansperger Gyulának nincsenek releváns információi a 2006 utáni tevékenységemről, hiszen kapcsolatunk azóta inaktívvá vált”. Barts Balázs kapcsán elmondta, hogy 

igen, ismerem Barts Balázst, magánemberként, nagyobb közös társaságban találkoztunk néhányszor 2000-2008 között”.

Eddig nem erről volt szó

Az Anonymus által kiszivárogtatott felvételek kapcsán más információk jelentek meg. Bajnai például egy korábbi Facebook-bejegyzésében azt írta: „Gyula régi harcostársam. Sokszor több, mint a barátság, mi együtt küzdöttünk a barikádokon.” Például a Wallisnál.

November 19-én nyilvánosságra hoztak egy hangfelvételt, amelyen Bajnai beszél. A volt kormányfő úgy fogalmaz,

Kapcsolódó 

Karácsony üvöltözik, a baloldal tagad, a rendőrség nyomoz – itt tart a Városháza-ügy
Amíg a városvezetés a nyilvánosság előtt a „főváros kivéreztetéséről” beszélt, a baloldalhoz álló üzleti körök a háttérben elkezdtek mozgolódni a budapesti ingóságok megszerzése érdekében. Összefoglalónk. Bővebben is érdekel...

Amíg a városvezetés a nyilvánosság előtt a „főváros kivéreztetéséről” beszélt, a baloldalhoz álló üzleti körök a háttérben elkezdtek mozgolódni a budapesti ingóságok megszerzése érdekében. Összefoglalónk.

Nyitókép:  MTI/Máthé Zoltán

Összesen 302 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. január 01. 11:51
há mié? vagy nem ő mondta? vagy mert lehallgatták, netán nyilvánosságra hozták? semmi nem jön össze! link banda!
Pierre
2021. december 31. 16:22
a kormány az alvilag vezető bűnszervezete.
confitür
2021. december 31. 14:21
Bajnai próbálja menteni a menthetetlent. Annak idején az országházra, és a magyar királyi koronára is jelzálogterhelés volt bejegyezve. Ezek olyan bűnök amire nincs mentség.
confitür
2021. december 31. 14:18
Te vak vagy süket meg talán még hülye is ,ebben az esetben szavazhatsz O.V. ellen. Meg van bocsátva,mivel a bolondokat már az ókorban is tisztelték.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!