Bajnai Gordon: Készen állok észszerű mértékben együttműködni a vizsgálóbizottsággal

2021. december 03. 14:17

Levelet írt a volt miniszterelnök Kovács Péter XVI. kerületi fideszes polgármesternek.

2021. december 03. 14:17
null

Bajnai Gordon Facebook-bejegyzésben üzent a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság elnökének, Kovács Péter XVI. kerületi fideszes polgármesternek: együttműködik a Városháza-ügyet vizsgáló bizottsággal, írásban válaszol a kérdéseikre, bár szerinte a fideszes tagok hamis híreket terjesztenek róla.

A róla készült felvételekkel kapcsolatban azt írta: „mint az utólag számomra nyilvánvalóvá vált,

augusztus végén egy előre eltervezett kampány részeként, eleve provokációs céllal, egyetlen alkalommal hívtak olyan megbeszélésre, ahol beszélgetőpartnereim a Városháza fejlesztésével kapcsolatos szándékaikat szóba hozták.

Erről a megbeszélésről valakik törvénytelen, titkosszolgálati eszközökkel felvételt készítettek, majd azokat, szintén bűncselekményt megvalósítva, manipulálták és később a sajtóban terítették. Tekintettel a megvalósult kétrendbeli bűncselekményre, a múlt héten büntetőfeljelentést tettem a rendőrségen, melyet azóta befogadtak. A vizsgálat lefolytatására ebből a szempontból a rendőrséget tartom legalkalmasabb intézménynek”.

„Észszerű mértékben” együttműködik

Bajnai szerint a vizsgálóbizottság munkáját és „az igazság jobb megismerését” az segítené, „ha a teljes, vágatlan és manipulálatlan hangfelvétel nyilvánosságra kerülhetne”. Arra kéri a fideszes polgármestert, hogy ha módjában áll, „sürgessék illetékes helyen a teljes felvétel nyilvánosságra hozatalát. Ez az általam kezdeményezett büntetőügyben folytatott nyomozást is nagyban segíthetné, hiszen kiderülhetne: kik alkalmaztak titkosszolgálati módszereket és manipuláltak hangfelvételeket nyilvánvaló politikai érdekből.”

Hangsúlyozta, hogy készen áll „ésszerű mértékben” együttműködni a bizottsággal, a kérdésekre írásban, rövid határidővel válaszol. Arra is megkérte Kovács Pétert, emlékeztesse a politikustársait, hogy „a bűncselekmény révén keletkezett és manipulált felvételekre alapozott hamis tényállítások szintén alkalmasak lehetnek bűncselekmény elkövetésének megállapítására, ezért még a jelen felfokozott közéleti állapotok mellett is érdemes mértéktartóan és jogilag pontosan fogalmazni, hogy a már elkövetett bűnt ne tetézzék”. A vizsgálóbizottság kérdéseit és az azokra adott válaszokat is teljes terjedelmükben a nyilvánosság elé tárja majd – tette hozzá.

***

Anonymus most a Mocsárosdűlő beépítéséről közölt hangfelvételeket

A hatalmas óbudai zöld terület egy részének beépítéséről egyeztetett Barts ismeretlen befektetőkkel, a vagyonkezelő vezetője kijelentette, barter üzletet kötnének, „mert akkor nem eladtam az ezüstöt, hanem beváltottam”. Bővebben is érdekel...

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zozi
2021. december 04. 11:37
A kiszivárogtatott megnyilvánulásaidból városháza ügyben csak az következik, hogy nyakig vagy a szarba. Minden más szerecsen fürdetés. A jutalékot rendszert nem nektek találták ki, hacsak nem rendelkeztek mindannyian ingatlan értékesítői végzettséggel. És ha igen, én miért nem voltam azon a továbbképzésen ahol a tulajdonos tudta nélkül el lehet adni ingatlant. Van az a törvény ami alapján jogos börtönbüntetés járna, sőtt törvények tucatjai, kíváncsi vagyok, hogy a természetesen" jobboldali kormánybérenc "igazságszolgáltatás megtalálja-e ezeket. Úgy tudom nincs már mentelmi jogod te, szarkupac!
Selamat
2021. december 03. 21:19
"augusztus végén egy előre eltervezett kampány részeként, eleve provokációs céllal" Aszongya a baloldal egyik fő alakja, bajnai elvtárs, hogy egy előre ürgebőrbe varrott kampányba futott bele, meg ott sem volt, de azért bizonyos dolgokban hajlandó lesz közreműködni. Mi vaaaan? Mi az, hogy bizonyos dolgokban? Aha. Nem akarja kiadni azokat maffiózó, meg orosz, meg a Soros haverjait, akik kedvéért mint volt miniszterelnök hajlandó volt elmenni és écákat adni, majd ölbetett kézzel nézni, ahogy megint leraboljak a balosok az országot. Újabb bizonyíték, hogy minden baloldali politikus egy címeres gazember. Úgyszintén a Liberálisok.
zakar zoltán béla
2021. december 03. 19:45
Gá gá gá......
pollip
2021. december 03. 19:06
Amit a felvételen hallhatunk Bajnaitól, abból az derül ki, hogy tájékozott volt a városháza ügyet illetően. Egyébként nyilván olyan embert hívnak megbeszélésre, aki döntési helyzetben van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!