A cikk szerint a balliberális portál nem számolt be az ügy lényeges fejleményeiről, így arról sem, hogy az eladás egy bejáratott, jutalékalapú rendszer mentén működik, amiről a Városháza legmagasabb szintjein is jól tudnak. A Mediaworks Hírcentrum szerint a 444-en arról is elfelejtettek írni, hogy ki az a Gansperger, és hogy milyen más ügyei vannak.
A Mediaworks Hírcentrum cikke szerint a 444 nem fecsérelt sok szót az ügyben szintén lényeges szerepet játszó Berki Zsoltra, mint ahogy arra sem, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes együtt dolgozott Berki Zsolt testvérével, Berki Józseffel – akit Gansperger „vett be a buliba”. A cikk szerint a 444 azt az apróságot is elhanyagolta, hogy az ilyen jellegű ügyek úgymond szakmányban futnak a balliberális városvezetés körül, és nemzetközi dimenziójuk is van.
A cikk emlékeztet: a 444-et működtető céget kezdettől fogva támogatja Soros György és hátországa. A 444.hu igazgatóságában ülő Marie Nemcova a ’90-es években az Open Society Fund Prague programigazgatója volt, majd a szintén Soros Györgyhöz köthető Media Development Investment Fundhoz igazolt. A 444 egyik projektje 14 millió forintos támogatást kapott az Open Society Initiative for Europe egyik programjában. Egy másik pályázaton, ami szintén a Soros Alapítvány egyik partnerszervezetéhez köthető, 76 millió forintot kaptak Uj Péterék.