Závecz Tibor: Kis különbséggel a Fidesz fogja megnyerni a választásokat

2021. november 18. 12:20

Bár a felmérés szerint az ellenzék vezet a kormánypártok előtt, mégis 45 százalék véli úgy, hogy a Fidesz–KDNP fogja nyerni a választást. 40 százalék szerint az ellenzék lesz a befutó.

2021. november 18. 12:20
null

Nemcsak az ellenzéki pártszövetség, de a kormánypártok népszerűsége is nőtt a Závecz Research november 2. és 12. között 2 ezer ember véleményét bekérve végzett felmérése alapján – írja a Klubrádió.

Závecz Tibor a Klubrádióban beszélt a felmérés eredményeiről. Az ellenzék szerény előnye stabilnak mondható, hozzátette azonban, hogy szerinte ekkora különbséggel is a Fidesz nyerne, nagyon szűk előnnyel. Ennek okát a mandátumszerzés sajátosságaiban, a választói törvényben látja.

Az ellenzék nem dőlhet hátra az eredmény láttán. Vezet ugyan, de ez még kevés, hogy választást nyerjen”

– foglalta össze. Szerinte ahhoz, hogy választási győzelemről beszéljünk, legalább 6 százalékos tartós előny kellene.

Bár a felmérés szerint az ellenzék vezet a kormánypártok előtt, mégis 45 százalék véli úgy, hogy a Fidesz–KDNP fogja nyerni a választást. 40 százalék szerint az ellenzék lesz a befutó. Závecz ezt úgy értelmezi, hogy nagyon sok ugyan az ellenzéki szavazó, de a politikai klíma, az országos viszonyok alapján ezt szűrik le. Hozzátette, az a fideszes szavazók 90 százaléka véli úgy, hogy pártjuk lesz 2022-ben a befutó, az ellenzéki szavazók 78 százaléka véli csak úgy, hogy az ellenzéki pártszövetség nyerhet. Minden tizedik ellenzéki gondolja azt, hogy a Fidesz nyer majd.

A párt nélküli szavazók körében 10-ből 4-en a Fideszt tartják esélyesnek, az ellenzékről azonban 10-ből csak 3-an gondolják, hogy megnyerheti a választást. E felmérés alapján jelenleg úgy gondolják a választók, hogy nagyon szoros lesz a választási verseny, de kis különbséggel a Fidesz fogja megnyerni a választásokat.

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 263 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2021. november 19. 08:06
választási csalásra fognak hivatkozni. az egyik a buszoztatás, ezt már úgyis bejáratták és könnyű rá hivatkozni, de biztos van még ötletük.
zuriktodor
2021. november 19. 06:38
és akkor még a rejtőzködő kormánypártiakról szó sem esett. az ellenzékiek felfuvalkodott pulykaként rontanak mindenkire, aki akár csak egy kicsit is kilóg abból a tébolyból. sajnos, gyurcsányék (mivel az érdemi vitához kompetencia híján közük sincs és szakpolitikai kérdésekben nem találnak fogást a kormányoldalon) jól felismerték, hogy kizárólag a nettó gyűlöletre utazhatnak. ez teljesen jól tetten érhető abban, hogy az ellenzéki ismerősök meg sem akarják hallgatni az érveidet. teszik ezt úgy, hogy már fogalmuk sincs, miért is utálják pontosan Orbánt. komolyan vehető érvük nincs. megy a de a buzik, de a ceu, de a migrik stb. az érdemi dolgokról meg fogalmuk sincs, azokat a szálakat ugyanis nem követik.
Newman
2021. november 19. 01:33
Köszi Závecz riszőrcs! De ha, nagy bukta lesz mégis, akkor TIE, le vonjátok a tanulságot, és ellovagoltok a naplementébe??!:) Mert őszintén, már túl sok a FELHŐSZURKÁLÓ!!
zoles
2021. november 18. 20:44
Faszt kis különbséggel. A fidesz még csak most kezd el kampányolni és sorra buknak meg az ellenzéki korrupt politikusok (Karácsony, Jakab és jön majd a többi is, Gajdát, Lacknert, Horváth Csabit most ne is említsük..) ráadásul Márki- Zaj sem lesz sikeres azzal, ha elakarja törölni a rezsicsökkentést plusz még a bevándorlókat is befogadná. Ha fidesz ezeket a magaslabdákat leüti (már pedig irgalmatlanul leüti) akkor még az újabb fideszes 2/3 sincs kizárva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!