Újabb induló jelentkezett be a Momentum elnöki székéért

2021. november 12. 21:09

Hollai Gábor, a Momentum XVI. kerületi önkormányzati képviselője is bejelentkezett a párt elnöki székéért – írta meg a Telex.

2021. november 12. 21:09
null

Hollai Budapest 13. számú választókerületében indult az előválasztáson, ahol az MSZP-s Vajda Zoltán győzött 42,57 százalékkal. Az elnökjelölöt négy jelölt közül harmadik helyezett lett 24,59% szavazataránnyal.

Információink szerint november 21-én vasárnap rendezi rendkívüli tisztújító kongresszusát a Momentum Mozgalom.

A párt azért kényszerült új elnököt választani, mert a küldöttgyűlés leváltotta tisztségéből a korábbi elnököt. Fekete-Győr András saját maga ellen kezdeményezett bizalmi szavazást, miután jóval a várakozásokon alul teljesített az ellenzéki előválasztáson.

A döntést követően a tisztújításig Orosz Anna, XI. kerületi alpolgármestert választották a Momentum ügyvezető elnökévé. Eddig három jelentkező akadt az elnöki tisztségre: Orosz mellett a párt EP-képviselője, Donáth Anna, valamint Hollai Gábor XVI. kerületi önkormányzati képviselő indul a posztért.

Fotó: Facebook/Hollai Gábor

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. november 12. 22:37
Minden ügynök itt van mar vagy jönnek még? Miert is jönnek ide, nem haza!
MayorAnna
2021. november 12. 22:28
SPÍRÓ GYÖRGY: JÖNNEK Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból, csönd van. Senki se pisszen. Alantról kevéske hűlt költő csontujja int. Ó, ha gyilkolni szabadna újra, csámcsogva, hersegve szívnák a vért - miért is? ki tudja. Trianonért? - mered pár utcanév pici csontujja. Ez olyan klima: itt folyton beborul, ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen, hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél, és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek, hogy bebizonyitsuk: nemcsak a szemetek tudnak magyarul. Jönnek...nem, nem a magyarok. A magyarokon élősködni akarók, -mint 1945-ben Moszkvából. Csak ezúttal Amerikából/Kanadából... (Lásd még Márki-Zaj)
Newman
2021. november 12. 22:27
De most aztán!:))
Newman
2021. november 12. 21:56
Csak ha szép, és nőstény!!! Azelembétéqnemjátszik!!!:) VISITÁSKA!!!;)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!