Nincs több angolnázás, Karácsony Gergely és körének ideje vállalnia a felelősséget: beismerni, kimondani, vagy lemondani

Budapesten ma nagy baj van, de akár már holnap érkezhet a segítség. Orbán Viktor ugyanis hű a szavához.

Az utasok április közepéig ingyen utazhatnak a két város között – jelentette be Lázár János.

November 29-én hajnalban indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút), az utasok április közepéig ingyen utazhatnak a két város között – jelentette be Lázár János (Fidesz) csütörtökön a Hódmezővásárhely-Népkert állomáson.
A beruházásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón azt mondta, a két várost összekapcsoló tram-train elindítása társadalmi hatásában csak a Békéscsaba-Szeged vasútvonal 150 évvel ezelőtti átadásához hasonlítható. Az első szerelvény november 29-én 3 óra 31 perckor indul el Hódmezővásárhelyről és 4 óra 38 perckor Szegedről. A beüzemelés időszakában, december 31-ig óránként követik egymást a járatok - közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

(MTI)