Szijjártó: A kormány elutasítja Magyarország demokratikus jellegének megkérdőjelezését

2021. november 02. 16:20

A kormány mindig kész a párbeszédre konkrét ügyeket, jogszabályokat illetően, azonban határozottan elutasítja a Magyarország demokratikus jellegét kétségbe vonó állításokat – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának keddi ülésén Genfben.

2021. november 02. 16:20
null

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a testület úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálatának (UPR) keretében tartott meghallgatáson hangsúlyozta: nincs arra szükség, hogy valamilyen külső hatóság vagy más állam igazolja Magyarország demokratikus jellegét. Mint mondta, a magyarok egész történelmük során a szabadságért küzdöttek, és ez a legfőbb garanciája a demokráciának, ugyanis a nép soha nem tűrné el, hogy bármilyen kormány megsértse az alapvető jogait.    

Politikailag motiváltak a jogállamisági bírálatok

Az utóbbi évek jogállamisági bírálatait politikailag motiváltnak nevezte.

Úgy vélekedett, hogy ezek oka, hogy Magyarországon jobboldali, kereszténydemokrata kormány van hatalmon, amely hazafias politikát folytat, mindig a nemzeti érdeket követve, kitartva a nemzeti identitás és örökség mellett. Ezt pedig szerinte a nemzetközi liberális fősodor nehezen viseli. Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Európai Unió egyre távolabb kerül azon alapértékeitől, amelyek erőssé tették, azonban Magyarország továbbra is ragaszkodik ezekhez.Elmondta, hogy a mostani meghallgatáson kérdések fognak elhangzani a család- és a migrációs politikával, illetve a médiaszabadsággal kapcsolatban is, és röviden sorra vette ezeket a témákat.    

A szülők kizárólagos joga legyen a gyermekeik szexuális nevelése!

Rámutatott, hogy Magyarországon minden támogatást megadnak a családoknak, például tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 6,2 százalékát fordították erre a célra, ami háromszorosa az OECD-átlagnak.    

A sokat bírált gyermekvédelmi törvényt illetően kiemelte, az mindössze azt biztosítja, hogy a szülők kizárólagos joga legyen a gyermekeik szexuális nevelése. Leszögezte: egyáltalán nem igaz, hogy a jogszabály LMBT-ellenes lenne, ugyanis semmit nem mond a felnőttekről. Magyarországon pedig senkinek nem kell félnie azért, mert valamilyen közösséghez tartozik. A miniszter a migrációt az egyik legsúlyosabb kihívásnak, veszélyes jelenségnek nevezte, amely biztonsági, kulturális és a koronavírus-járvány idején egészségügyi kockázatokat is hordoz magában.    

A médiaszabadság azt jelenti, hogy a sajtó 95 százaléka liberális

A sajtószabadság magyarországi helyzetével kapcsolatos kritikákkal összefüggésben azt mondta, hogy a mainstream szerint a médiaszabadság azt jelenti, hogy a sajtó 95 százaléka liberális irányultságú.

A kormány azonban ezen fogalom alatt azt érti, hogy minden sajtóorgánum és újságíró szabadon kifejezhesse a véleményét, függetlenül a politikai és ideológiai álláspontjától. Szerinte a bírálatok oka alapvetően az, hogy mára kiépült a konzervatív média is Magyarországon. Továbbá hozzátette, hogy ha a bírálók beszélnének magyarul, akkor láthatnák, hogy a piacvezető médiumok minden szegmensben kormányellenesnek számítanak.    

A 2008-ban útjára indított, ötévente esedékes eljárást a világszervezet minden egyes tagállamára vonatkozóan elvégzik, s ennek során értékelik az adott ország emberi jogi helyzetét, feltárják a hibákat, illetve ajánlásokat fogalmaznak meg. Magyarország ezt megelőzően 2011-ben és 2016-ban került sorra. A 47 képviselőből álló Emberi Jogi Tanács 2006-ban kezdte meg a működését, összetételéről titkos szavazáson döntenek az ENSZ tagállamai. Az UPR-munkacsoport évente 42 országot von vizsgálat alá.

(MTI)

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Most80
2021. november 03. 07:23
A legjobb külügyminiszter.
Pipas 3
2021. november 02. 22:14
Büszke vagyok Szijjártó Péter Külügyminiszter Úrra! Igaz Magyar hazafiként védi a hazáját és a nemzetét! Jó tudni hogy a kormányunk megalkuvást nem tűrő módon, bátran kiáll a magyar nép érdekei mellett!!! Hála érte!
Pelso j.
2021. november 02. 20:25
Már hiába magyarázod, leírtátok magatokat.
Pierre
2021. november 02. 20:19
A kormány elutasítja Magyarország demokratikus jellegét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!