Szijjártó: A kerítésépítés az egyetlen hatékony módszer a migrációs hullámok megállítására

2021. november 08. 17:10

„Mintha nem ezen a bolygón élnének, akik továbbra is gátolják a kerítést építő országok támogatását” – mondta a külügyminiszter.

2021. november 08. 17:10
null

A tárcavezető lett kollégájával, Edgars Rinkeviccsel tartott közös sajtótájékoztatóján a két ország baráti és szövetségesi kapcsolatát méltatta, rámutatva, hogy egyetértés van közöttük az EU jövőjét illető legfontosabb kihívások, például a migráció tekintetében.

Példátlannak nevezte, hogy Európa három irányból – dél, délkelet és kelet felől – is migrációs nyomás alá került.

Szerinte ennek nyomán a lettek, a litvánok és a lengyelek most szembesülnek fizikailag is azzal, amivel Magyarország már 2015 óta.

Az egyetlen hatékony módszer a határkerítés

„Bebizonyosodott, hogy az egyetlen hatékony módszer az illegális migrációs hullámok megállítására a kerítés építése, enélkül nincs az a mennyiségű rendőri vagy katonai alakulat, amellyel több száz kilométernyi határt eredményesen lehetne védeni” – húzta alá.

de az annak megfékezésére irányuló, igazán hatékony eszközt továbbra sem. „Mintha nem ezen a bolygón élnének, akik továbbra is gátolják a kerítést építő országok támogatását” – mondta, felszólítva a brüsszeli testületet az „európai lakosság összetételének megváltoztatására irányuló törekvések” feladására.

Míg a migráció sosem látott méreteket ölt, a bővítés akadozik

A miniszter emellett beszélt az EU-bővítésről is, amely szerinte

Leszögezte, hogy a folyamat lassítása ellentétes Magyarország és a közösség biztonsági és gazdasági érdekeivel, ugyanis a térség stabilitásának és békéjének eléréséhez vezető leggyorsabb út az integráció.

Folytatódik a védekezés a negyedik hullám ellen

Továbbá közölte, hogy a kormány újabb eszközökkel támogatja a koronavírus-járvány negyedik hullámával szembeni lett védekezést, és 55 betegmonitort és 100 gyógyszerpumpa-készletet küld az országnak. Végezetül kitért arra is, hogy a magyar hadsereg már kétszer részt vett a balti légtér ellenőrzését szolgáló NATO-misszióban, és jövő szeptembertől-decemberig, illetve 2025-ben újra sor fog kerülni erre.

Edgars Rinkevic: Meg kell erősíteni az EU külső határait

Edgars Rinkevic mindenekelőtt megköszönte a magyar felajánlásokat, majd – Fehéroroszországra célozva – figyelmeztetett, hogy

egyes államok „hibrid fegyverként” használják a migrációt.

Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy meg kell erősíteni az EU külső határait, valamint szankciókat kellene életbe léptetni.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter nonszensznek minősítette az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját vezető Manfred Weber nyilatkozatát, miszerint az EU-nak támogatnia kellene a kerítésépítést a lengyel-fehérorosz határon, miközben azt Magyarország esetében nem támogatná. „A helyzet nem nem tud elég súlyos lenni ahhoz, hogy Manfred Weber a hungarofób megközelítéséből legalább kicsit visszavegyen” – fogalmazott. A Pegasus-botrányról szólva pedig kijelentette, hogy Magyarországon egyetlen titkosszolgálat sem hallgat le senkit illegálisan 2010 óta. Valamint megismételte, hogy az Információs Hivatal nem vásárolt az izraeli kémszoftverből.

(MTI)

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. november 09. 16:28
Főleg a magyar kerités amelynek meki döntenek egy létrát és leugranak, aztán illa-berek.............................Orbán tutira szándékosan teszi ezt !
Dr. Greta Grünberg
2021. november 08. 21:48
A befogadás még hatékonyabb, nem kell kerítés kétszázmilliárdért, sőt, ha kétmillót kapnak fejenként, kapásból százezer embert le lehet telepíteni helyette. Sok az üres lakás, sok az üres álláshely, munkaerőhiány is van. A nők is szeretik az egzotikusat.
Dr. Greta Grünberg
2021. november 08. 21:48
A befogadás még hatékonyabb, nem kell kerítés kétszázmilliárdért, sőt, ha kétmillót kapnak fejenként, kapásból százezer embert le lehet telepíteni helyette. Sok az üres lakás, sok az üres álláshely, munkaerőhiány is van. A nők is szeretik az egzotikusat.
kunfia
2021. november 08. 20:19
"Az elnök úgy fogalmazott, Fehéroroszországnak Magyarország a legközelebbi partnere az EU-ben, "mindenki másnál jobban megért bennünket”. Orbán pénzért megérti az EU ellenségét is,csak nyomják belé a pénzt,az igazi istenét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!