Botka tanácsadója szerint Fekete-Győrt „csapdába ejtette” Hajnal diploma-ügye
2021. november 22. 13:06
Amikor Hajnal közgazdásznak nevezte magát, és Fekete-Győr ezt mentegette, „önkéntelenül felmentette a plágiumbotrányba keveredett volt államfőt, Schmitt Pált is” – fogalmaz Ruff Bálint.
2021. november 22. 13:06
p
31
1
34
Mentés
Ruff Bálint jogász szombaton a Szabad Európának adott interjút. A beszélgetés során Botka László és Pikó András tanácsadója őszinte választ adott arra, szerinte miért tűnhet úgy, mintha Fekete-Győr András „eltűnt volna” a Momentum környékéről.
Nem csitul a botrány Hajnal Miklós végzettsége körül
Fekete-Győr: Nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezze magát
Fekete-Győr Andrást, a Momentum volt pártelnökét az ATV Egyenes Beszéd műsorában kérdezték az ügyről. A korábbi pártvezér Hajnal Miklós végzettsége kapcsán úgy nyilatkozott:
engem nem feltétlenül egy diploma tesz akár jogásszá, vagy akár villamosmérnökké”.
Arra a kérdésre, hogy Hajnal dolgozott-e közgazdászként diploma nélkül, Fekete-Győr azt válaszolta, hogy tudomása szerint Hajnal dolgozott a Google-nél illetve, hogy volt saját vállalkozása is.
Érdekesség, hogy fentebb említett, aláírt nyilvános önéletrajza alapján Hajnal Miklós csupán négy hónapot töltött a Google brüsszeli kirendeltségénél, „szakmai gyakorlaton”, saját vállalkozás pedig nem szerepel a hegyvidéken induló politikus önéletrajzban.
alapján Hajnal Miklós csupán négy hónapot töltött a Google brüsszeli kirendeltségénél, „szakmai gyakorlaton”, saját vállalkozás pedig nem szerepel a hegyvidéken induló politikus önéletrajzban.
Fekete-Győr András „csapdába esett”
A Momentum elnökválasztása, valamint Fekete-Győr András nyilatkozatakapcsán a Szabad Európának adott interjújában Ruff elmondta, szerinte „jó megoldás, ha egy nagyobb csapás után a politikus kicsit hátrébb lép, és kivárja, amíg a felhők elmennek felőle”. Mint fogalmazott: „a megsebzett közszereplő hajlamos össze-vissza beszélni, ha hagyják”.
A tanácsadó szerint „ebbe a csapdába esett” Fekete-Győr András, amikor az Egyenes beszédben azt nyilatkozta:szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát. Ruff szerint Fekete-Győr „ezzel önkéntelenül felmentette a plágiumbotrányba keveredett volt államfőt, Schmitt Pált is”. Hozzátette:
Egy új generációs pártnak, mint a Momentum, egy ilyen kijelentés nem tesz jót.
Ezek azok a hibák, amiket nem követ el az ember, ha politikusi lelke rendben van.”
Ruff vonatkozó mondatait az alábbiakban tekintheti meg:
Fotó: Képernyőmentés/szabadeuropa.hu
Ruff Bálint jogász. Cikkünk írásakor kommunikációs tanácsadó Botka László szegedi és Pikó András józsefvárosi polgármester mellett.
Orbán Viktor évértékelőjében zéró toleranciát hirdetett a kábítószer-kereskedőkkel szemben, ellenben a hazai liberálisok már évtizedek óta foglalkoznak a drogliberalizáció kérdésével.
Mankóval sántikálva vitték el a szélsőjobbos román párt vezetőjét, aki igyekszik magát nemzetmentőként láttatni a korrupt elittel szemben. De hogyan juthatott odáig, hogy még Elon Musk is kiálljon mellette?
A puccs miatt indított eljárás, illetve a Trump-tornádó milyen hatással lehet a lengyel kormányra? Ki felé lejt a pálya az elnökválasztási versenyben? Mi a közös Magyar Péterben és Donald Tuskban? Tisztázó interjúnk!
A két ügy annyira hasonlított egymásra, mint a vadkacsa a ribizlire. Csak arra volt jó, hogy Schmitt Pálra kenegessen egy kis szart a tetves kis buzit meg mentegesse. Schmitt Pál közgazdász diplomája mellett a Testnevelési Egyetemen is végez, nyelveket is beszélt, egyetemi magántanár volt, Ezek mellett diplomata, sport diplomata MOB elnök, NOB alelnök és köztársasági elnök is volt Olimpiai és világbajnok vívásban. Hajnal egy erőszakos kis szarjankó, akit áttuszkoltak egy negyedosztályú gimnáziumon, amitől akkora pofája lett, mint a Bécsi kapu.