Fekete-Győr szerint nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát

2021. november 09. 09:26

A villamosmérnököt sem a diploma teszi – fogalmazott a volt pártelnök.

2021. november 09. 09:26
null

Mint arról korábban írtunk, az előválasztás honlapjára feltöltött önéletrajza szerint Hajnal Miklósnak jelenleg semmilyen felsőfokú végzettsége nincsen, vagyis a Momentum elnökségi tagja egy érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió forintos fizetésért.

Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, pedig saját bevallása szerint csak érettségije van

Az ellenzék hegyvidéki jelöltje CV-jében egy idén elkezdett levelező jogász szak mellett „felfüggesztett” oxfordi tanulmányokról számolt be. Bővebben is érdekel...

Ugyan később már Hajnal Miklós is sajnálatát fejezte ki az ügy kapcsán, valamint elnézést kért azért, hogy közgazdászként hivatkozott magára, a Momentum bukott miniszterelnökjelölt-jelöltje másként gondolkodik.

Fekete-Győr: Nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezze magát

Hétfő este Fekete-Győr Andrást, a Momentum volt pártelnökét az ATV Egyenes Beszéd műsorában kérdezték az ügyről. A korábbi pártvezér Hajnal Miklós végzettsége kapcsán úgy nyilatkozott:

engem nem feltétlenül egy diploma tesz akár jogásszá, vagy akár villamosmérnökké”.

Arra a kérdésre, hogy Hajnal dolgozott-e közgazdászként diploma nélkül, Fekete-Győr azt válaszolta, hogy tudomása szerint Hajnal dolgozott a Google-nél illetve, hogy volt saját vállalkozása is.

Érdekesség, hogy fentebb említett, aláírt nyilvános önéletrajza alapján Hajnal Miklós csupán négy hónapot töltött a Google brüsszeli kirendeltségénél, „szakmai gyakorlaton”, saját vállalkozás pedig nem szerepel a hegyvidéken induló politikus önéletrajzban.

Az Egyenes Beszéd ide vágó részét alábbi videóban tekintheti meg:

Nyitókép: Deák Dániel Facebook-oldala

Összesen 302 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. november 09. 18:51
hát fekete! az agya is!
borsika
2021. november 09. 18:48
Fegyőr a feleségét majd olyan orvoshoz viszi szülni, aki a múlt héten tetőfedő volt, de orvosnak érzi magát?
amca
2021. november 09. 18:18
Ez 1 igazi buttha faxkalap. Nem véletlen,hogy a ballibsik is elküldtáék a pixába. 3%,3%,,3%% Neked van pár dpl-d Tehát dpl prli vagy. ö,öö,,öö,,öö
egyvilág
2021. november 09. 18:10
Mi történik a magyar gazdaságban? (Infláció, kamatok és a közelgő választások) https://egyvilag.hu/index.shtml#PT109_gazdasagpolitika
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!